Emberi erőforrások alapszak indul az ELTE PPK-n

2021.01.18.
Emberi erőforrások alapszak indul az ELTE PPK-n
Az évek óta sikeres emberi erőforrás tanácsadó mesterszak mellett a 2021/2022-es tanévtől már emberi erőforrások alapszak is indul az ELTE PPK-n. A hét féléves, 12 hetes szakmai gyakorlattal záruló képzés végén a hallgatók közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon (BSc) diplomát kapnak, amely már önmagában is belépőt jelent a munkaerőpiacra, és jó alapot nyújt a mesterképzéshez is.

ELTE PPK - „Minden, ami ember”

Nyílt nap 2021. január 21-én (csütörtökön) 16.00 órától online

részletek >>>

A kar jelmondatának szellemében az új képzés is sokoldalú megközelítésmódot kínál, ötvözve a pszichológia, a társadalomtudományok és a gazdaságtudomány látásmódját. A szak a gazdaságtudományi képzési területhez tartozik, ebből adódóan matematikai ismeretekre is épít, a jelentkezésnek azonban nem feltétele az emelt szintű matematika érettségi, és a számviteli, közgazdasági és marketing alapok mellett nagy hangsúlyt kapnak a képzés során a szervezetpszichológiai, szervezetszociológia, munkaerőpiaci ismeretek, illetve a kommunikációs készségek fejlesztése is. A leendő hallgatók az ELTE PPK oktatói mellett a Társadalomtudományi Kar, a Természettudományi Kar és a Gazdálkodástudományi Intézet munkatársaitól is tanulnak majd.

Az emberi erőforrások (human resources) alapszakot ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a HR, szívesen foglalkoznak emberekkel és nyitottak a gazdasági folyamatok iránt. Olyan érdeklődőket várunk, akik talpraesettek, kreatívak, jó kommunikációs képességgel rendelkeznek, ugyanakkor képesek kezelni a konfliktusos helyzeteket.

A karok közötti együttműködésnek köszönhetően két, a hazai felsőoktatásban egyedülálló specializáció közül választhatnak majd a hallgatók. A munkahelyi fejlesztés és megtartás specializáció a munkavállalói kulcskompetenciák fejlesztésével, a tanulószervezetté válással, a munkahelyi mentálhigiénével és a munkaerőpiaci elemzéssel foglalkozik, míg a diverzitásmenedzsment specializáció a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának kérdéseibe, a társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek szociológiájába és a vállalati jóléti politika ismeretköreibe ad betekintést. A specializációk tantárgyai gyakorlati jellegűek és az emberi erőforrás gazdálkodás során alkalmazott stratégiák bemutatására és feltárására törekednek. A specializáció tárgyait a 3. félévtől választhatják a hallgatók.

Emellett a képzés 5. félévében a hallgatók külföldi partneregyetemen is tanulhatnak, például Erasmus+ keretében, ahol biztos nyelvtudást és nemzetközi tapasztalatokat szerezhetnek, hogy még versenyképesebbé tegyék a megszerzett diplomát.

A nappali munkarendben induló, 7 féléves képzés zárószemeszterében a hallgatók 12 hetes összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt. A diploma megszerzése után a frissen végzettek folytathatják tanulmányaikat az ELTE PPK emberi erőforrás tanácsadó mesterszakán, elhelyezkedhetnek a versenyszférában, a közszférában HR területen, illetve a non-profit szektorban. A kikerült szakemberek feladata lesz többek között a munkaerőpiaci folyamatok elemzése, új munkakörök kialakítása és a betöltésükre alkalmas személyek kiválasztása.

 

Kapcsolódó hírek

Tudjon meg többet a képzésről: