Gólyatábor

2023.07.22.
Felvetteknek - Gólyatábor és Gólyahét

Gólyatábor

Az ELTE PPK Hallgatói Önkormányzata ebben az évben is megszervezi az egyik legfontosabb programját, amely segíti a frissen felvett hallgatóink integrációját a közéletbe, valamint betekintést nyújt a tanulmányi életbe.

A Gólyatáborunk 2023. augusztus 26 – 30. között kerül megtartásra.

Jegyértékesítéssel, illetve további információkkal kapcsolatban kérjük, figyeljétek az ELTE PPK HÖK honlapját, illetve kövessétek be közösségi médiafelületeit (Facebook, Instagram), hogy ne maradjatok le semmiről!

Sok szeretettel várjuk a jelentkezőket!

Gólyahét

A Gólyatábor mellett a nyár másik legfontosabb programja a Gólyahét, amelynek során az újdonsült hallgatótársaink megismerkedhetnek a tanulmányi éveik legfontosabb budapesti helyszíneivel, valamint különböző izgalmas programok keretében a PPK sokszínű közéletével is.

Gólyahetünket 2023. szeptember 4 – 7. között tartjuk Budapesten.

A program ingyenes, az eseménnyel és a részletekkel kapcsolatban kérjük, szintén figyeljétek honlapunkat és kövessétek be közösségi médiafelületeinket.

Sok szeretettel várunk mindenkit, aki a nyár utolsó napjaiban szívesen részt venne ezen a nagyszabású programon! Ha nem vettél részt a Gólyatáborban, akkor ez egy szuper lehetőség a szaktársaid megismerésére, ha részt vettél, akkor is várunk, hiszen a Gólyahét a legtöbb hallgatót megmozgató programunk az év során!
 

Ott találkozunk,
ELTE PPK HÖK