Magyar Tudomány Ünnepe az ELTE PPK-n

2019.10.24.
Magyar Tudomány Ünnepe az ELTE PPK-n
A Magyar Tudományos Akadémia 2019 novemberében 16. alkalommal rendezi meg a „Magyar Tudomány Ünnepe 2019” című programsorozatot, amelyhez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai kara is csatlakozik. 

Az ELTE PPK programjai a Magyar Tudomány Ünnepén 2019-ben:

II. Sport-Tudomány-Egészség konferencia - Sokszínű rekreáció

Az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet immár második alkalommal rendezi meg Sport - Tudomány - Egészség konferenciáját, amelyet idén a 30 éves rekreáció képzés tiszteletére tartanak meg. A konferencia keretében mutatják be a 2Sokszínű rekreáció” című tanulmánykötetet is.

Időpont: 2019. november 14.

Helyszín: ELTE PPK 1075 Budapest, Kazinczy utca 23 – 27. Aula

Sikeresek és hitelesek - Sportszakmai nap és kerekasztal-beszélgetés

A szombathelyi tanérképzés 60. évfordulója alkalmából szervezett sportszakmai napon a Szombathelyen végzett sportszakosok kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt, majd sportbemutatókra kerül sor. A kerekasztal-beszélgetésen szó esik majd sporttudományi, sportszervezési és sportoktatási eredményekről csakúgy, mint a testnevelés tanítása terén elért sikerekről, tantárgyi és módszertani fejlesztésekről, a szaktárgyi érettségi és egyéb vizsgáztatási tapasztalatokról, illetve terítékre kerülnek majd sportszervezési és sportpolitikai kérdések is. Az ünnepi alkalom lehetőséget ad a Szombathelyen végzettek sportsikereinek megünneplésére is.

Időpont: 2019. november 26. 10:00 - 12:00

Helyszín: ELTE PPK Sporttudományi Intézet - Szombathely, 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. A épület I. emelet Díszterem

Digitális pedagógus konferencia

Az idei konferencia a Digitális Tanári Életutak köré szerveződik és többek között az alábbi kérdésekkel foglalkozik:

  • Milyen inspirációk és milyen kihívások motiválnak a változásra?
  • Hogyan lehetséges a digitális térben hatékony tanárrá válni és hosszú távon is annak maradni?
  • Milyen tanulságokkal szolgálnak a kezdeti lépések, az első tapasztalatok?
  • Milyen vízióval, milyen jövőképpel tekinthetünk ma a digitális tér kihívásaira?
  • Mit üzennek, mit javasolnak a mesélők az első lépések megtételéhez?

Időpont: 2019. november 30.

Helyszín: ELTE PPK 1075 Budapest Kazinczy utca 23-27. Aula

A magyar tudomány ünnepéről az MTA 1997 óta emlékezik meg, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság létrehozására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A magyar tudomány ünnepén Magyarország számos városában és a határokon túl is, többhetes rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődők.

Az ELTE teljes programkínálata 2019-ben a Magyar Tudomány Ünnepén: https://www.elte.hu/mtu_19