Létezik-e általános intelligencia?
Az „átfedő folyamatok elmélete” angol rövidítéssel a POT (Process-OverlapTheory) szerint a komplex feladatok megoldáshoz szükséges végrehajtó funkciók felelősek azért, hogy a különféle tesztek között pozitív az együttjárás, és azért is, hogy ez az együttjárás éppen az alacsonyabb képességűek esetében magasabb. Az IQ-mérés történetét felidézve Kovács Kristóf emlékeztet arra, hogy a 20. század elején Franciaországban az oktatási rendszer igénye hívta életre ezt a mérőeszközt, amely mindenekelőtt a várható iskolai teljesítmény jelzésére szolgált, és hatékony eszköznek bizonyult azoknak a tanulóknak a kiszűrésére, akiknek speciális segítségre lesz szükségük a tanulmányaik során. A korai tesztek fejlesztőit tehát elsősorban gyakorlati szempontok és a segítő szándék vezérelték. Mindenekelőtt megbízhatóan működő, pontos mérési eredményt adó tesztcsomagokat dolgoztak ki, melyeknek továbbfejlesztett változatát ma is sok célra használják. Ugyanakkor számos kritika is éri az IQ-teszteket illetve magát az IQ-fogalmát, mondván, hogy az emberi értelem sokszínű és nem fejezhető ki egyetlen számmal. Valójában azonban ez a kritika, ha kimondatlanul is, nem magára a kognitív képességek mérésére, hanem az általános intelligencia elméletére vonatkozik.
A klinikai pszichológiában és az iskolai vizsgálatok során használt, egyéni felvételű IQ-tesztkészlet jellemzően sokféle, különböző képességeket mérő tesztből áll össze, az eredményeként kapott összesített IQ pedig a különböző teszteken nyújtott teljesítmény súlyozott átlaga. A kutatókat régóta foglalkoztatja az a jelenség, hogy a jól teljesítők a különböző teszttípusok mindegyikében jó eredményt érnek el, szaknyelven szólva az eredmények között pozitív korreláció tapasztalható. Ezt a jelenséget hivatott magyarázni az általános intelligencia (más néven „g-faktor”) elmélete, amely szerint a sok, látszólag különböző teszt valójában ugyanazt az általános mentális képességet méri, legalább részben. Eszerint a felfogás szerint a teszt legfontosabb mutatója a globális IQ érték, a különböző altesztnek célja csak annyi, hogy minél pontosabban számolhassuk az IQ-t. Ugyanakkor szakmai körökben több évtizedes vita folyik arról, hogy a „g-faktor” megfeleltethető-e valamilyen pszichológiai vagy biológiai mechanizmusnak.
A 20-21. század fordulóján néhány, elsősorban a munkamemória kutatásával foglalkozó kognitív pszichológus érdeklődése az intelligencia fogalmának elméleti kérdései felé fordult. Köztük volt Kovács Kristóf, az ELTE PPK és Andrew R. A. Conway, az amerikai Claremont Graduate University kognitív pszichológusa is. A két szerző a közelmúltban a Current Directions in Psychological Science című szaklapbnan megjelent cikkeiben azt a kérdést tette föl, hogy az általános intelligencia szakmai körökben vitatott fogalmának felhasználása nélkül hogyan magyarázható a teszteredmények közötti pozitív korreláció. (Az e témában közölt legfrisseb tanulmányuk itt olvasható.)
Magyarázatuk a kognitív képességek korlátait hangsúlyozza és a végrehajtó funkciók szerepét emeli ki. A kognitív pszichológiában így nevezik azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy megvalósítsunk egy összetett cselekvést: folyamatosan szem előtt tartsuk a célt, kiszűrjük a zavaró vagy irreleváns ingereket, a teendőinket lépésekre bontsuk, stratégiákat alkalmazzunk, és így tovább. Az agy legelső részének, az úgynevezett prefrontális kéregnek a sérülése a végrehajtó funkciók károsodásával jár, és meglepő módon újabb kutatások azt találták, hogy a legalacsonyabb IQ-jú 15-20% hasonló tüneteket mutat az ilyen feladatokban, mint a prefrontális sérültek. A szerzők elmélete szerint a végrehajtó funkciók a legkülönfélébb tesztek megoldása során is szerepet játszhatnak, és számottevően korlátozhatják a teljesítményt, függetlenül más, specfikusabb képességektől (pl. téri, nyelvi, matematikai), amelyekre az adott teszt megoldásához szükség van. Ez megmagyarázza a tesztek közti pozitív korrelációkat, és különösen azt, hogy ezek a korrelációk miért éppen az alacsonyabb képességűek esetében nagyobbak.
Ez a magyarázat a tesztelés gyakorlatára és a tesztek eredményének értelmezésére is hatással van. Mint láttuk, az általános intelligencia megközelítése szerint ugyanis a sok különböző teszt lényegében ugyanazt méri, a legfontosabb mutató pedig az összesített, globális IQ, amely az általános intelligencia (a „g-faktor") szintjét tükrözi. A szerzők által is képviselt felfogás szerint viszont az intelligencia sokszínű, a tesztek valóban különböző képességeket mérnek. A belőlük számolt IQ pedig egyfajta kognitív index, hasonlóan a Globális Versenyképességi Indexhez, az egyetemi rangsorokhoz használt teljesítménymutatóhoz, és más, különböző, de egymással korreláló dolgokból számolt átfogó mutatókhoz. Így a hangsúly a globális IQ-ról áthelyeződik az egyéni erősségeket és gyengeségeket bemutató kognitív profilra. Ez nem azt jelenti, hogy az IQ feltétlenül haszontalan, ahogy a Versenyképességi Index sem az, és az egyetemi rangsorokat is sokan szeretik böngészni. Mégis tudjuk, hogy a Versenyképességi Index nem egyetlen, hanem tucatnyi tényezőt tükröz a makroökönómiai stabilitástól a munkaerőpiac hatékonyságáig, és az egyetemek sikerességi mutatójánál is figyelembe veszik a publikációkat, az oktatás színvonalát, és így tovább.
Ha valamilyen okból csak egyetlen, gyors méréssel szeretnénk képet kapni a kognitív teljesítményről, olyan teszttel, amelyet csoportosan is fel lehet venni, nem csak egyénileg (pl. mert nem pályaorientációs tanácsadás a cél, hanem a Mensához, egy magas IQ klubhoz való csatlakozás), akkor az úgynevezett fluid intelligenciát érdemes mérni. Ez az a képesség, amelyet akkor használunk, ha olyan problémával kerülünk szembe, amelynek megoldásakor nem támaszkodhatunk korábban elsajátított tudásra vagy készségekre. Az ilyen tesztek rendszerint nemverbális, logikai problémákat tartalmaznak. Olyan ez, mint ha a fluid IQ egy gyorstesztre épülő átfogó egészség- vagy fitness-mutató lenne, a kognitív profil pedig egy alapos orvosi kivizsgálásból származó részletes diagnózis. Bár nem helyettesít egy részletes profilt, a különböző képességek közül a fluid intelligencia jelzi előre legjobban a sokféle tesztből számított összesített IQ-t. Egyúttal a különböző képességek közül a fluid intelligencia korrelál a legjobban a végrehajtó funkciókkal is – a szerzők elmélete szerint éppen ez magyarázza a központi szerepét.
Kovács Kristóf kognitív pszichológus a Cambridge-i Egyetemen szerzett PhD-fokozatot, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és az Amszterdami Egyetemen volt posztdoktori ösztöndíjas kutató. Jelenleg az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának tudományos főmunkatársa, emellett a magyar és a nemzetközi Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa. Egyik friss pubikációja a Cambridge Handbook of Intelligence c. kötet „Intelligencia és munkamemória” fejezete.
Kapcsolódó cikkeink:
Megjelent 'A tehetség kézikönyve'