Tájékoztató az oklevél átvételének lehetőségeiről a 2018/19/1 félévben a budapesti képzési helyszín hallgatói számára

Karunkon a budapesti képzési helyszín végzős hallgatói oklevelüket legkorábban a sikeres záróvizsgájukat követő 30. napon vehetik át, ha az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga-követelményeket is teljesítették. A záróvizsga és az oklevél kiállítása közötti időszakban a hallgatónak lehetősége van igazolást kérni arról, hogy az oklevele kiállítása folyamatban van. Ez az igazolás a záróvizsgát követően 30 napig érvényes, és ezen idő alatt teljes egészében helyettesíti az oklevelet (pl. a felvételi eljárásban). A záróvizsgával, a kérhető igazolásokkal, illetve az oklevél kiállításával kapcsolatos egyéb információkról ezen a linken tájékozódhat.

A hallgatónak az oklevél átvételére döntése alapján három lehetősége van, oklevelét átveheti
1.    a diplomaosztó előtti időszakban egyénileg, a Neptunban benyújtott nyilatkozata alapján, vagy
2.    a kari diplomaosztó ünnepségen, vagy
3.    a diplomaosztó után, március 4-től
.

1. Tudnivalók az oklevél diplomaosztó előtti, egyéni átvételéről
Ha a hallgató az oklevelét a diplomaosztó előtt, de legkorábban záróvizsgáját követő 30. napon, kívánja átvenni, ezt a Neptunban tett nyilatkozatban jelezheti. A nyilatkozat bejelentkezés után a Neptunban az Ügyintézés > Kérvények menüpont alatt érhető el 2019. február 3-án 24:00 óráig. A hallgató nyilatkozata alapján oklevelét a diplomaosztó ünnepség előtt személyesen vagy meghatalmazott útján veheti át, de felhívjuk figyelmét, hogy ezzel a hallgató lemond a diplomaosztó ünnepségen való részvételről. Amennyiben a hallgató nyilatkozatot tesz, az oklevél átvételének módjáról, helyéről és idejéről Neptun-üzenetben kap személyes tájékoztatást. Aki ilyen nyilatkozatot nem tesz, a diplomaosztón vagy azt követőleg veheti át az oklevelét.

2. Tudnivalók a diplomaosztóról
A Pedagógiai és Pszichológiai Kar 2019. március 1-jén, pénteken rendezi meg diplomaosztó ünnepségeit a 2018/2019. tanév őszi félévében a budapesti képzési helyszínen végzettek számára, a következő szakos beosztás szerint:

2019. március 1-jén, pénteken

10:00 órakor az
andragógia BA,
pszichológia BA,
rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc,
sportszervező BSc szakon végzettek,

12:00 órakor az
emberi erőforrás tanácsadó MA,
interkulturális pszichológia és pedagógia MA,
neveléstudományi MA,
pszichológia MA,
tanári MA szakokon, valamint
szakirányú továbbképzésben a
 - fejlesztőpedagógus,
 - igazságügyi klinikai szakpszichológus,
 - múzeumpedagógiai szaktanácsadó,
 - pedagógiai szakpszichológus,
 - pedagógus szakvizsga,
 - perinatális szaktanácsadó,
 - szexuálpszichológiai szakpszichológus és
 - tanácsadó szakpszichológus
szakon végzettek vehetik át oklevelüket.

Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula (Budapest VII., Kazinczy u. 23–27.)

A diplomaosztó ünnepség előtt két héttel az oklevél átvételére és az ünnepségen való részvételre jogosult hallgatók névsora a honlapon közzétételre kerül, és számukra a tudnivalókról Neptun-üzenet, valamint e-mail formájában a diplomaosztó ünnepségre meghívót is küld elektronikusan a Tanulmányi Hivatal. A diplomát a diplomaosztón csak személyesen lehet átvenni, az ünnepségen meghatalmazással nincs mód az oklevél átvételére. A korábbi, egyéni átvételről nyilatkozó hallgatók az ünnepségen nem vehetik át oklevelüket.

3. Tudnivalók az oklevél diplomaosztó utáni átvételéről

Aki a diplomaosztó ünnepségen nem tud részt venni, és február 3-ig nem tett nyilatkozatot az oklevelének előzetes, egyéni átvételéről, az oklevelét személyesen vagy meghatalmazott útján a Tanulmányi Iroda ügyfélterében tudja átvenni március 4-től ügyfélfogadási időben (általános ügyfélfogadási rend: http://www.ppk.elte.hu/tanulmanyi/ti, az esetleges változásokról itt tájékozódhat: http://www.ppk.elte.hu/tanulmanyihirek).

PPK Tanulmányi Hivatal

2019.01.21.