Alumni kedvezmények – nemcsak friss diplomásoknak

2021.06.15.
Alumni kedvezmények – nemcsak friss diplomásoknak
Az alapdiplomát, mesterfokozatot, doktori címet vagy szakirányú végzettséget szerző volt hallgatókat is visszavárja az ELTE PPK alumni közössége. A regisztrált tagok Alumni Kártyát kapnak, melynek használatával számos, az ELTE és partnerei által kínált szolgáltatást kedvezményesen vehetnek igénybe. A PPK Alumni új tagjainak ősztől a pályakezdést segítő információkat is kínálunk.

A legifjabb öregdiákok

A diploma megszerzésével csak a hallgatói státusz szűnik meg, a karral, a volt hallgatótársakkal, az oktatókkal való kapcsolattartás azonban fontosabb lehet, mint valaha. Az egyetem befejezése után a további tanulmányokkal vagy a pályakezdéssel kapcsolatos információk megszerzése, a legjobb döntések meghozatala elképzelhetetlen az egyetemi kapcsolatrendszer nélkül. Tanácsért, ajánlásért vagy épp kutatási projektek indításakor is vissza-visszatérünk az egyetemen kialakított szakmai kapcsolati hálónkhoz, akár évekkel, évtizedekkel a diploma megszerzése után is. A kapcsolatok ápolásának egyik fontos terepe az ELTE PPK alumni közössége, amelyhez a regisztráció kitöltésével minden végzős hallgató szabadon csatlakozhat.

Mire jó az Alumni?

Az ELTE PPK Alumni Tagozat az erre szolgáló webes felületen keresztül lehetővé teszi a volt szaktársakkal, évfolyamtársakkal való kapcsolattartást, és hírekkel, kifejezetten a volt diákok számára szervezett eseményekkel, alumni találkozókkal is várja a volt hallgatókat. Az online platform az öregdiákok önszerveződését is lehetővé teszi: működnek kollégiumi csoportok, de létrehozhatók érdeklődési kör vagy akár közös hobbi alapján szerveződő alumnicsoportok is, amelyek tudományterületeken átívelő módon szolgálhatják a kapcsolatépítést. Volt diákjainak nyomon követése a kar számára is fontos, hiszen a pályautakról kapott információk, visszajelzések segítik a képzési portfólió kialakítását.

Szolgáltatások, kártyakedvezmények

Az ELTE Alumi Kártya birtokosai például jelentős árkedvezménnyel vehetik igénybe az ELTE Karrierközpont egyes szolgáltatásait és képzéseit, nyáron 50%-os kedvezménnyel foglalhatnak szállást az ELTE kollégiumaiban, kedvezményes, ELTE-s árakon vehetnek részt a BEAC edzésein, 15%-os kedvezménnyel vásárolhatnak az ELTE Shopban, illetve 10-40%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet egyes kulturális intézmények, színházak programjaira, előadásaira. Részletek itt.

Ki és hogyan igényelhet ELTE Alumni Kártyát?

Az ELTE PPK Alumni Tagozata szertettel vár mindenkit, aki PPK-n végzett vagy tanári végzettséggel szeretne kapcsolatban maradni a karral.

A regisztráció az ELTE Alumni Portálján kezdeményezhető néhány adat megadásával.

Az ELTE PPK Alumni Tagozathoz való csatlakozás lépéseit itt mutatjuk.

A regisztráció jóváhagyása után a kedvezményekre jogosító tagsági kártyát az ELTE Alumni Központ postázza az új tagoknak.

Őszi tervek a PPK-n

2021 őszétől az ELTE PPK minden évben kari találkozót szervez, amelyre visszavárjuk az elmúlt években végzett diákjainkat. A találkozó programját közzétesszük majd az évi négy számmal jelentkező kari alumni hírlevélben, amelynek tervezett témái között szerepel a karrierindítás támogatása, a továbbképzési és önképzési lehetőségek bemutatása és a sikeres öregdiákok életútjának bemutatása is. A kari alumnitalálkozókról elsőként a regisztrált tagok kapnak majd értesítést.

További információ az ELTE PPK Alumnival kapcsolatban