Oktatási innováció Magyarországon

Oktatási innováció Magyarországon
06/27

2017. június 27.

Kazy

06/27

2017. június 27. -

Kazy


Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara június 27-én „Oktatási innováció Magyarországon” címmel oktatási innovációs napot rendez. A program során várhatóan 26 intézmény fogja bemutatni saját innovációs tevékenységét az óvodától, felsőoktatáson át a piaci szereplőkig. 

A rendezvény „A helyi innovációk keletkezése, terjedése és rendszerformáló hatása az oktatási ágazatban” c. OTKA kutatás (Honlapja itt elérhető: http://www.ppk.elte.hu/nevtud/fi/innova) keretei között valósul meg. A kutatás célja annak vizsgálata, hogy a központi szintről nem koordinált, helyi/intézményi innovációk hogyan keletkeznek, milyen módon terjednek, és milyen hatást gyakorolnak az oktatási rendszerek rendszerszintű változásaira, különös tekintettel a tanulási környezetet érintő innovációkra. 

A konferencia iránt érdeklődők a 13 óra 45 perckor kezdődő nyilvános raportőri beszámolók alapján ismerhetik meg valamennyi meghívott intézmény innovációs eredményeit. Az innovációs nap részeként a résztvevő intézmények elismerő oklevelet vehetnek át, melyet dr. Halász Gábor, a kutatás vezetője és Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese közösen adnak át, elismerve ezzel a részt vevő partnerek kimagasló innovációs eredményeit. 

A konferencia ezen, nyilvános szakaszára minden érdeklődőt szeretettel várunk. 

A program célja, hogy elősegítse a meghívott intézmények és szervezetek innovációs tevékenységének megismerését – mind a meghívott vendégeink, mind a kutatásban résztvevők, valamint a téma iránt érdeklődést mutató szélesebb réteg számára is, biztosítsa a meghívott intézmények/szervezetek közötti együttműködési lehetőségek megteremtését, lehetséges kapcsolódási pontokra hívja fel a figyelmet, s amennyire erre igény mutatkozik, támogassa az így létrejött együttműködést.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konferencia zárását követően, 15 óra 30 perctől sajtótájékoztatót tartunk az épület negyedik emeletén, a 415-ös intézeti tárgyalóban.

  • Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075, Budapest, Kazinczy utca 23-27.
  • Időpont: 2017. június 27.  
  • A rendezvény nyilvános szakasza: 13:45 – 15:30
  • Sajtótájékoztató: 15:30