Karunkról
Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Interjú Dúll Andreával

Iskola a határon? - interjú Dúll Andreával

Nem pusztán az építész tervezi meg, hogyan kell egy iskolának működnie, beleszólhat ebbe a diák is, és nagyon sok pozitívumot elárul arról az iskoláról, amelyik ezt hagyja – mondta a TanTrendnek Dúll Andrea környezetpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezet-és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője, a környezetpszichológia hazai alapítója, akit arról faggattunk, mitől lesz jó egy iskola az oktatás összes szereplője számára.
Az ember és környezete közötti kapcsolat vizsgálata egy viszonylag friss kutatási terület. Mivel foglalkozik pontosan egy környezetpszichológus?
Az az alapgondolat, hogy nemcsak az emberek között jönnek létre pszichológiai hatások, hanem az emberek és környezet különböző elemei között is. Ez lehet épített, természeti, és újabban virtuális környezet is. Az adott környezet vagy tárgy például a formájával, lehetőségeivel, funkcióival, méreteivel valamilyen módon segíti vagy gátolja, hogy kapcsolatba kerüljünk vele. Az iskolai környezetben ilyen például az, hogy a folyosó hogyan van kialakítva és hogyan nyílnak onnan az osztálytermek. Ez nem pusztán esztétikai vagy építészeti kérdés, hanem azt is meghatározza, hogy milyen fajta interakciók alakulnak ki a használók között, a gyerekek és a pedagógusok szeretik-e a helyet vagy sem és így tovább. Az ember-környezet kapcsolat – vagy ahogy a környezetpszichológusok nevezik: a szocio-fizikai kontextus – megközelítésére dolgozták ki a környezetpszichológiát a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben.
Kijelenthető, hogy mára elfogadottá vált ez a fajta gondolat Magyarországon?
Mostanra már igen. Külföldön mindenképp, bár ott is csak késéssel ment végbe a terület elfogadása, mert szokatlan gondolkodásmódot jelent a pszichológiában. Azt kérdezgették, hogy hol van abban a pszichológia, ha mondjuk ki kell rakni valahova egy tájékoztató rendszert? Sokan úgy gondolják ma is, hogy ez pusztán mérnöki vagy információs probléma. Pár évtized után Nyugat-Európában elfogadottá vált a környezetpszichológiai megközelítés, de néhány éve itthon is, hiszen tanszéke van, doktori képzés kapcsolódik hozzá és még sorolhatnám.  
Ha körbenézünk, láthatjuk, hogy milyen sok hatás ér egy fiatalt az iskolai környezetben, kezdve a tanintézmény előtti utcabútortól egészen addig, hogy – ha már szóba került a virtuális környezet – le kell adnia okoseszközét az iskolában – amit sokan frusztrációként élnek meg. Mi hat leginkább ma a diákok viselkedésére?
Hogy mit vizsgálunk, az az adott problémától függ. Jellegzetes gondolkodási mód, hogy amikor iskoláról beszélünk, a tanulók vannak előtérben – ami persze jó is, hogy így van. Ha viszont a tanárt nem kezeljük ugyanolyan rangban a környezetpszichológiai hatásokat illetően, akkor nem tud jól tanítani. Ha a pedagógus szerepét egy bölcsődében vagy óvodában nem vesszük komolyan, akkor annak a gyerek (is) látja a kárát. De a szülőt, az utazó pedagógust, vagy éppen a logopédust is ugyanúgy bele kellene ebbe kalkulálni. A tanulókra visszatérve: a problémát – első körben – úgy is meg lehet közelíteni, ha csak egy szűk ingerdimenziót nézek, például nagyon sok és erős pszichológiai következménye van annak, hogy ha az ambiens (körülvevő) ingereket nem vesszük komolyan. Ilyen például a fény – becsillog-e a tábla, ha órán vetítek a projektoron, mennyire kontrasztos a kép stb. –, vagy a hang, hiszen rendkívüli módon meghatározza az emberi kapcsolatokat és a kommunikációt a zajkörnyezet. Ha nagy a zaj, a tanár rövidebb közléseket tesz, ami unalmassá válik, vagyis nemcsak fárasztó a zaj, hanem a kommunikáció minőségét is rontja. Ennél szélesebb megközelítés, amikor egy probléma felől indulunk ki, például ha abúzus történt az iskolában, és azt vizsgáljuk meg, hogy ez a cselekvés milyen térben nyilvánul meg. Egy ilyen esetben – a jelenség megszüntetéséhez – nemcsak azt kell megvizsgálni, hogy kik a bántalmazás szereplő, hanem azt is, hogy hol kapnak teret az események. Végül pedig az is vizsgálati szempont, hogy az iskola mint közeg milyen fajta identitást közvetít a gyereknek: mit üzen az iskola a használónak például azzal, hogy hogyan lehet oda eljutni, milyen a megérkezés-élmény, milyen a kilátás az ablakból, bejöhet-e a szülő az épületbe és így tovább. Mindez erős társadalmi üzenet: itt a helyed, ez való neked, ide tartozol – azaz ilyen vagy.
Az ideális munkavégzéshez szükséges körülményekről mintha valóban kevesebb szó esne. Ott van például a tanári…
Ahogy az előbb említettem, az iskola intenzív üzenetet közvetít, nevezetesen, hogy mit gondol a társadalom arról, hogy milyen tereket kapnak a gyerekek, de ugyanígy az itt dolgozókra is érvényes ez. A tanári általában nincsen kigondolva, ma azt láthatjuk, hogy ez egy nagy közös tér, ahol állandóan zaj van, és nincs lehetőség a pihenésre. Ráadásul ma, a 21. században már máshogyan gondolkodunk az iskoláról. Fontos megnézni, hogy milyen kapcsolatok vannak a tanár és a gyerek között, s ennek mik a színterei. Vannak-e olyan terek, ahol le lehet ülni egymással beszélgetni? Milyen az ebédlő? Hol találkozik a tanár a szülővel? Ezek mind a pedagógus munkájának fontos terei. Sok mindent befolyásolni lehet a terekkel a tanári munkát illetően: hol vannak azok a helyek, ahol pihenni lehet, vagy ahol a diákok meghittebben tudnak beszélgetni.
Vannak szerencsére arra is jó példák, hogy ez alulról szerveződik, és a diákok maguk alakítanak ki félreeső helyeken közös tereket.
Így van, a használó is részese lesz ennek a folyamatnak, ami nagyon gyakori újabban. Ekkor nem pusztán az építész, vagy a szakember tervezi meg, hogyan kell működnie egy iskolának, beleszólhat ebbe a használó. Sok pozitívumot elárul arról az iskoláról, amelyik ezt hagyja vagy éppen facilitálja ezt a folyamatot.
Mi a legfőbb gond a magyar iskolákkal?
Az a legnagyobb probléma, hogy sokszor a hagyományos, múlt században épült iskoláknak nincs sok közük a kreativitáshoz, azokhoz az elvárásokhoz, amelyeket a 21. század támaszt. De hozzáteszem, ugyanez a probléma a múzeumi környezetekkel is, ahova gyakran – mai fejjel – egyszerűen nem jó élmény bemenni. Az a fajta élmény, amit az iskola ma ad, korszerűtlen, avítt, nem kínálja a tanulás örömét. Ezek mellett sok részprobléma van, nem eléggé flexibilisek ezek a terek, holott a mai, modern oktatáshoz ez lenne a szükséges. A kommunikáció sem megoldott ilyen értelemben, én például el tudnék képzelni olyan falakat, közlekedő tereket, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy ott meg lehet állni, rá lehet írni, ha éppen ott jut valami a gyereknek és a tanárnak az eszébe. 
Hol vannak a legjobb iskolai környezetek? Itt is a sokat emlegetett skandináv modell az iránymutató, vagy ez iskolánként változó?
Sokféle jó környezet lehet, ebben nehéz általánosságokat mondani. Ahol jó iskoláról beszélünk, ott ma már nagyon megváltozott az iskola fogalma. Az a jó iskola, amelyik jó viszonyban van a 21. századdal, akkor lesz jó hely egy iskola, ha jól használják. Lehet akármilyen klassz egy környezetpszichológiailag is támogatott épület, ha nem teremtődik meg az, amit mi, környezetpszichológusok a legfontosabbnak gondolunk, a személy-környezet összeillés. Akkor jó például egy menza, ha hagyja az iskola ebédelni a diákokat – a legtöbb esetben ma erre 10 percük van... Sok olyan példát látunk, hogy szép az épület, de nincs jól használva. Fontos lenne, ha az iskola lehetővé tenné a rugalmas térhasználatot, ha élvezetes lenne az iskolában lenni. Sajnos a kutatások szerint az első hat, diákok által kedvelt helyszín között ma nincs benne az iskola. Az oktatási-nevelési gyakorlatot nagyon megfojtja ez a környezet, csak nem tudatosuló módon. De vannak itthon is nagyon jó példák, nagyon örvendetes, hogy másképp kezdtek el gondolkodni a térről. Sok iskolában gondoznak kertet, ami kihat az öko-gondolkodásra. Hozzáteszem, nem csak az alternatív tanintézményekben, a klasszikus, nagy állami iskolában is elindulnak jó kezdeményezések, mert érzik, hogy erre szükség van.
Ki a központi szereplő ebben a folyamatban?
Az iskola közössége. Hogy kitől indul a folyamat, ebből a szempontból majdnem mindegy. A kezdeményezés jöhet a diákoktól is. Az biztos, hogy konszenzus kell, csak akkor fog működni. A szellemiség a legfontosabb, hogy mit gondolunk az iskoláról. Mehet az iskolába kutató, építész, vagy a tanári gárda gondol egyet, de lehet a diákokkal kérdőívet kitöltetni, fókuszcsoportos kutatást végezni, vagy a szülőkkel összeülni. Egy farsangon is lehet erről beszélgetni, amikor átalakítjuk a tornatermet, és megkérdezzük a diákoktól, mit szólnának, ha máskor is csinálnánk valami ehhez hasonlót. 
Van arról kutatás, hogy milyen összefüggés van a diákok teljesítménye és az iskolai környezet között?
Igen, bár pszichológiai értelemben ez nem feltétlenül a legjobb mutató abban a tekintetben, hogy nagyon sok tényezőből áll össze a jó teljesítmény. Ha a teljesítmény mellé más mutatókat is bevonunk, például hogy mennyire szereti a diák az iskolát – ami a lojalitást jelenti –, akkor egyértelmű kutatások mutatják, hogy ahol ezek a személy-környezeti összeillések megvannak, ott jobb lesz a közérzetük, az egészségi állapotuk, az életminőségük, integráltabb, kevésbé frusztrált, együttműködőbb fiatalok jönnek ki az iskolapadból.

Az interjút Fekete István készítette.

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2018.01.05.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2018 november Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 11
12 13 14 15 16 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
ELTE Logo