Karunkról
   

Ünnepeljük együtt a 30 éves hallgatói tanácsadást!

Idén először került megrendezésre a Pszichológia Tanácsadás Konferencia, ami gazdag szakmai programokat kínált és jelentős érdeklődés mellett, 200 feletti résztvevői létszámmal zajlott az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában és előadótermeiben.

A konferencia célja volt, hogy felhívja a  figyelmet a pszichológiai tanácsadás fontosságára a pszichológiai tevékenységek különböző területein, megosztva a szakmai közönséggel a pszichológiai tanácsadás készülő szakmai protokollját, és  hangsúlyozza a felsőoktatásban betöltött szerepét.

A konferenciát a Magyar Pszichológiai Társaság Tanácsadás Pszichológiai Szekciója és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Életvezetési Tanácsadó közösen szervezte, ünnepelve egyrészt az idén 30 éves, elsőként az ELTE-n elinduló diáktanácsadást, másrészt az I. Pszichológiai Tanácsadás Konferenciával egy évenként megrendezésre kerülő sorozat indult az MPT Pszichológiai Tanácsadás Szekciójának szervezésében.

A megnyitón beszédet mondott az ELTE rektora, az egyetem kancellárja, és a PPK Dékánja, hangsúlyozva a tanácsadás szerepét a hallgatók és a dolgozók lelki egészségének megőrzésében.

Prof. Dr. Rácz József plenáris előadásában kvalitatív kutatási módszereket, megközelítéseket (Grounded Theory, interpretatív fenomenológiai analízis, narratív analízis) mutatott be a felépülési modell ismertetésén keresztül. A megsebzettséget és az önfeltárást új perspektívából mutatta meg: a tapasztalati segítővé válás és az érintettség publikus felvállalásának hatását vizsgálta. A felépülés-központú megközelítésben a felépülő identitás és a segítő identitás egymást támogató módon vannak jelen az egyénben. Az egyik fő következtetés, hogy a felépülési szemlélet a megsebzett segítők (tapasztalati szakértők), a felhasználók és a professzionális segítők közötti határok és viszonyulások, ill. összességében az intézményrendszer változását vonja magával.

Dr.  Nguyen Luu Lan Anh plenáris előadása a multikulturális nézőpont tanácsadói folyamatba való alkalmazását hangsúlyozta, sok gyakorlati és szociálpszichológiai aspektust emelt ki.

A résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták Dr. Kissné Viszket Mónika és Dr. Mogyorósy Zsuzsa előadását a pszichológiai tanácsadás készülő protokolljáról és az ehhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést. Jól definiált tanácsadói fogalmakat vezet be a protokoll, mint a tanácsadói első interjú, a helyzetértékelő diagnózis, a tanácsadói fókusz, a tanácsadói szakvélemény vagy a tanácsadói esetmegbeszélés fogalma. Ezek relevanciáját kerekasztal-beszélgetésben vitatták meg a pszichológiai tanácsadás különböző szakterületének képviselői, a LEA, az Ágacska Alapítvány, az ELTE Életvezetési Tanácsadó, az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzés és a Felsőoktatási Tanácsadó kollégái.

A szekcióprogramokban hangsúlyt kaptak a pszichológiai tanácsadás leggyakoribb szakmai területei: az egyéni és családi krízisek, a traumatizáció és érzelemreguláció összefüggései, a tehetségtanácsadás, az online tanácsadás és a gender-szemlélet kérdései.

Az ELTE Életvezetési Tanácsadó saját szekcióban mutatta be a szakmai műhelyében zajló tevékenységeket: szolgáltatás, kutatás, oktatás. A tanácsadás egyetemi rendszerét Dr. Karner Orsolya mutatta be, tartottunk előadást a 6 üléses tanácsadási modell kidolgozásának elméleti hátteréről és gyakorlati alkalmazásáról, és egy kvalitatív kutatást ismertettek, melyben azt vizsgálták, hogy az angol nyelven zajló pszichológiai tanácsadás, mely mind a kliensnek, mind a tanácsadónak második (idegen) nyelv, hogyan hat a kapcsolatra és a folyamatra. Bemutatásra került a hallgatói szocializáció egyik fontos alulról szerveződő intézménye, a Kortárs Segítő Csoport. 

Workshopokban a rendszerszemléletű pályatanácsadás módszereivel, a párkapcsolati és munkahelyi kiégés kezelésével lehetett ismerkedni, az ELTE Életvezetési Tanácsadóban kidolgozásra kerülő hat alkalmas tanácsadói modellt konkrét eseteken, a határok és elakadások mentén is bemutatták a tanácsadóban dolgozó szakemberek.

Az ezentúl évente megrendezésre kerülő konferencia küldetése a társadalmi kihívásokhoz igazodó szakmai kérdések felvetése, a pszichológiai tanácsadás területén a legújabb nemzetközi és hazai eredmények elérhetővé tétele, valamint a pszichológiai tanácsadás szakma identitásának formálása.

A beszámolót Karner Orsolya készítette. 

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2016.11.25.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2017 szeptember Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
28 29 30 31 1
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
ELTE Logo