Karunkról
   

A jog szociálpszichológiája: a hiányzó láncszem

November 3-án mutatják be a Hunyady György professzor úr és Berkics Mihály szerkesztésében megjelent "A jog szociálpszichológiája. A hiányzó láncszem" című könyvet. A jogtudomány és pszichológia részéről hosszú évek óta mutatkozik érdeklődés egymás mondanivalója, eszközrendszere és releváns eredményei iránt. A jog társadalmi intézményrendszere hasznosítja a pszichológiai szaktudást, amikor szakértőket von be igazságügyi eljárásokba, ám a jogtudomány csak epizodikusan vette mindeddig figyelembe a pszichológia szakmai felismeréseit az emberi kapcsolatokról, a társadalmi viszonyokról, mint amelyek a társadalmi valóság egyik vetületét képezik. A pszichológia figyelme többnyire az egyénre és a személyek közötti kölcsönhatásokra koncentrálódik, ilyen értelemben szól a normákról, az ezekhez fűződő személyes beállítódásokról, különös tekintettel a deviáns magatartásra.  E tipikus kérdésfeltevések mellett azonban nem sikkadhat el az a közös érdekű terület, amely az embereknek az államhoz és intézményeihez, a jogrendhez és a politikai hatalomgyakorlás rendszeréhez – különösképpen – a demokráciához kapcsolódó elvárásait, ítéletalkotását, motivált viselkedését kutatja.
Ez a kötet néhány fellelhető nemzetközi társvállalkozással együtt erről, a jog szociálpszichológiájáról szól, gyűjt és rendszerez irodalmat, vizsgál hazai tapasztalatokat, igyekszik megfogalmazni a jogalkotás és alkalmazás szempontjából is figyelmet érdemlő tanulságokat. Ez az úttörőnek tekinthető sokszínű, szakmai nézetkülönbségeket is sejttető áttekintés az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának többéves munkáját tükrözi, és azt célozza, hogy mondanivalója hasznosítható legyen a két tudományterület művelői számára és az oktatásban is.A kötetet Gajduschek György (tudományos főmunkatárs, osztályvezető, MTA TK JTI) és Csepeli György (professor emeritus, ELTE TáTK Szociálpszichológia Tanszék) mutatja be. 
Helyszín: 1014 Budapest, Országház utca 30. JTI tárgyaló
Időpont: 2016. november 3. (csütörtök) 10:00
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni Argyelán Lászlónénál, az argyelan.laszlone@tk.mta.hu címen lehet. 

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2016.10.25.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2017 március Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 26
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
ELTE Logo