Doktori disszertációm megírását követően a szűken összeesküvés-elméletekre irányuló kutatásaim fókusza kibővült, és tágabban a dezinformáció jelenségköre kezdett el foglalkoztatni.  A dezinformáció fogalma az összeesküvés-elméleteken túl felöleli az álhíreket és a manipulatívan szelektív információs bázison alapuló, meggyőző célú közléseket egyaránt[1]. Disszertációmban az összeesküvés-elméleti hiedelmeket kollektív motivált megismerésként, azaz csoportérdekeket szolgáló, motivált (és ezáltal torzított), ugyanakkor mégiscsak a világ értelmezését szolgáló pszichológiai jelenségekként azonosítottam. Ezt a tézist továbbgondolva könyvfejezetként angol nyelven is megjelentettem, egy az összeesküvés-elméletek pszichológiájáról szóló szerkesztett kötetben[2].

ELTE-n kutató kollégákkal közösen kísérleti vizsgálatokat is végeztünk. Ezen vizsgálatokban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az összeesküvés-elméleti hiedelmekkel szemben hogyan lehet felvértezni, immunizálni az egyéneket[3]. Eredményeink szerint leginkább a nevetségessé tétel és a racionális érvelés hatott az összeeesküvés-elméletek ellen. Ez utóbbi eredmény meglepőnek tűnhet annak tükrében, hogy a „post-truth”-ról szóló közbeszéd hagyományosan az érzelmek kizárólagosságát hangsúlyozza a téves hiedelmek hátterében és lebontásuk lehetőségeiben. Ez az eredmény ugyanakkor jól illeszkedik a „motivált kollektív megismerés” elméleti koncepciójához, mely a (sokszor kollektív identitás által vezérelt) kogníció és az érzelmek összefüggéseire, összefonódásaira mutat rá az összeesküvés-elméleti hiedelmek hátterében.

Az ELTE PPK Szociálpszichológiai Tanszékén folytattunk ugyanakkor vizsgálatokat a nem összeesküvéses, úgynevezett „vágyteljesítő álhírek” elfogadásának attitüdinális hátteréről is. Az eredmények azt mutatják, hogy az erős politikai elfogultság hajlamosít leginkább az álhírek elfogadására[4]. Ez nem magától értetődő, hiszen korábbi kutatások fontosabbnak tartják a kognitív kapacitás, mint az érzelemvezérelt gondolkodás szerepét az álhírekben való hit hátterében[5]. A csoportközi konfliktusok, és és annak abszolutizálása, a „tribalizmus” szerepét a dezinformáció elfogadásában további, jelenleg is zajló empirikus kutatásokban is vizsgáljuk. Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiájáról 2018-ban tudományos ismeretterjesztő kötetet jelentettem meg[6], mely jó szakmai fogadtatásra lelt és nagy népszerűségnek örvendett – a 2019-es Aranykönyv szavazáson például bejutott az elődöntőbe, a tíz legnépszerűbb könyv közé az Ismeretterjesztő kategóriában. A könyv (mely sok nyilvános, népszerűsítő előadás alapanyagát adta) kutatásainkkal összehangban az összeesküvés-elméletek (és a dezinformációra való fogékonyság) „normalitását” hangsúlyozza, és élesen szembemegy az összeesküvés-elméleteket egyéni patológiákra és gondolkodási deformációkra visszavezető megközelítésekkel. Az erősen szociálpszichológiai megközelítés lényege, hogy a dezinformációra való fogékonyság általános. Ez azt is jelenti, hogy senki nem védtelen: elfogultságaink, felületességünk révén mindannyian megvezethetőek vagyunk, részben politikai oldaltól és iskolázottságtól függetlenül. A politikai álhírekben való hit fő motívumai csoportalapúak és ideológiaiak. Ezt igyekeztem igazolni egy esettanulmányban is, melyet a turanista összeesküvés-elméleti eredetmítoszok szociálpszichológiai hátteréről írtam[1].

 

[1] Krekó, P. (2018): Nagynak lenni a múltunk által- mások ellenében. A turanista összeesküvés-elméleti eredetmítoszok szociálpszichológiai háttere. In Bakró-Nagy, M. (Ed..): Okok és okozat. A magyar nyelv eredetéről történeti, szociálpszichológiai és filozófiai megközelítésben. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 139-160.

 

[1] de Cock Buning, M. (2018). A multi-dimensional approach to disinformation: Report of the independent high level group on fake news and online disinformation. Publications Office of the European Union.

[2] Krekó, P. (2015). Conspiracy Theory as Collective Motivated Cognition. In  Bilewicz, M.;  Cichocka, A.; Soral, W. (Eds): The Psychology of Conspiracy. Routledge, London. 60-67

[3] Orosz, G., Krekó, P., Paskuj, B., Tóth-Király, I., Bőthe, B., & Roland-Lévy, C. (2016). Changing conspiracy beliefs through rationality and ridiculing. Frontiers in psychology, 7, 1525.

[4] Faragó, L., Kende, A., & Krekó, P. (2019). We Only Believe in News That We Doctored Ourselves: The Connection Between Partisanship and Political Fake News. Social Psychology, 1(1), 1-14.

[5] Pennycook, G., & Rand, D. G. (2019). Lazy, not biased: Susceptibility to partisan fake news is better explained by lack of reasoning than by motivated reasoning. Cognition, 188, 39-50.

[6] Krekó, P. (2018): Tömegparanoia: az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája. Atheneum Kiadó, Budapest

A külpolitika hagyományosan az egyik legkevésbé „átpolitizált” terület, hiszen a kormányzatok sokszor érdekeltek abban, hogy külpolitikai döntéseiket kivonják a belpolitikai viták alól[1]. az utóbbi időben, és különösen a krími félsziget 2014-es, Oroszország általi annexiója óta, az európai közvéleményben érdekes változások mentek végbe: az Oroszországgal kapcsolatos vélemények erősebb polarizálódásnak indultak, és sokkal jobban összekapcsolódtak a belpolitikai vélekedésekkel, mint korábban. Több európai országban is megfigyelhető ezzel összhangban, hogy Oroszország és Vlagyimir Putyin támogatása erősebb a rendszerellenes pártok szavazótáborában, azaz a radikális jobboldalon és baloldalon[2]. A magyar közvélemény Oroszországgal kapcsolatos viszonya is jelentősen megváltozott változott a rendszerváltás óta, aminek két fontos eleme a polarizálódás, illetve (különösen az utóbbi években) ezzel is összefüggésben az Oroszországgal kapcsolatos kedvező attitűdök megerősödése a politikai paletta jobboldalán. A magyar közvélemény geopolitikai attitűdjei mintha folyamatos átalakulásban lennének az elmúlt években, ami mögött külpolitikai és belpolitikai okok is azonosíthatóak[3]. A tekintélyelvű rendszerek hagyományosan sikeresebbek abban, hogy manipulálják a róluk kialakított képet, amit „autoriter infláció”-nak neveztem el

 

[1] Wood, B. D., & Peake, J. S. (1998). The dynamics of foreign policy agenda setting. American Political Science Review, 92(1), 173-184.

[2] Krekó, P.; Győri, L; Juhász, A. (2015). Russia’s far-right friends in Europe.  Russian Analytical Digest, 167, pp. 5-23. http://www.css.ethz.ch/content/dam/ethz/special-interest/gess/cis/center-for-securities-studies/pdfs/Russian_Analytical_Digest_167.pdf

Orenstein, M.; Krekó, P. (2014). A Russian Spy in Brussels? The case of KGBéla — and what it means for Europe. Foreign Affairs, 29 May.  http://www.foreignaffairs.com/articles/141492/mitchell-a-orenstein-and-peter-kreko/a- russian-spy-in-brussels

[3] Krekó, P. (2018). Oroszország a magyar közvéleményben. In Kolosi, T.; Tóth I. Gy.;  (Ed.): Társadalmi Riport. Tárki Zrt. Budapest. pp 382-397.

Krekó, P. (2018). Russia in Hungarian public pinion.. In Kolosi, T.; Tóth I. Gy.;  (Ed.): Social Report. Tárki Zrt. Budapest. pp 382-397.  https://www.tarki.hu/sites/default/files/2019-02/358_371_Kreko.pdf

A dichotómiákra és manicheus gondolkodásra építő közbeszéd és az erre építő populista vagy szélsőséges mozgósítás, illetve szervezetek jelenségével már 2009 óta foglalkozom. 2015-ben egy (sokat idézett) tanulmányban azt a kérdést feszegettem, hogyan vezetettek a rendszerváltás fel nem dolgozott társadalmi-politikai konfliktusai, illetve az ezekre építő politikai retorika a magyar társadalomban, illetve politikában egy radikalizációs folyamathoz és ez hogyan legitimált határozott intézmény-átalakító politikai törekvéseket[1]. Hasonló kérdést feszegettünk Enyedi Zsolttal egy 2018-ban közösen írt tanulmányunkban az egyik vezető politikatudományi folyóiratban[2]. A hazai populista és radikális mozgalmakkal kapcsolatos kutatásaimat 2017-ben egy kollégámmal közösen írt kötetben foglaltam össze[3] - ez a kötet egyben habilitációs dolgozatom is. Ez a könyv azt vizsgálja, hogyan találkozott Magyarországon a szélsőségek iránti kereslet és kínálat, azaz hogyan vezetett a Magyarországon már 2002 óta mérhető, növekvő, attitűdökben és értékekben visszatükröződő igény a tekintélyelvű, diszkriminatív, rendszerellenes politikai retorika és megoldások iránt és ez hogyan vezetett 2009-től a politikai szélsőjobb intézményes megerősödéséhez, majd ideológiájának és törekvéseseinek politikai fősodorba kerüléséhez. Más szerzőtársaimmal azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy a bűnbakképzésre épülő retorika milyen helyi szakpolitikai döntésekhez és mozgósítási stratégiákhoz vezet[4].

Más, az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékén végzett kutatásaink kifejezetten a politikai erőszak témakörére összpontosítva azt a kérdést feszegették, hogyan képesek a politikai ideológiák legitimálni az erőszakot egyes kisebbségi csoportokkal szemben[5]. Egy  vizsgálatban hasonló összefüggést vizsgáltunk a hajléktalanokkal szemben.

 

[1] Krekó, P.;  Mayer,  G.  (2015).  Transforming Hungary-together? An analysis of the Fidesz–Jobbik relationship. In Minkenberg, M. (Ed.): Transforming the Transformation? The East European Radical Right in the Political Process. London: Routledge. pp- 188-206.

[2] Krekó, P., & Enyedi, Zs. (2018). Orbán's Laboratory of Illiberalism. Journal of Democracy, 29(3), 39-51.

[3] Krekó, P.; Juhász, A. ( 2017). The Hungarian far-right: Political Supply, Social Demand and European Context. Stuttgart: Ibiden Verlag.

[4] Kovarek, D; Róna, D.; Hunyadi, B.; Krekó, P. (2017).  Scapegoat-Based Policy Making in Hungary. Intersections. East European Journal of Society and Politics, [S.l.], v. 3, n. 3, sep. 2017. ISSN 2416-089X.

[5] Faragó, L., Kende, A., & Krekó, P. (2019). Justification of intergroup violence–the role of right-wing authoritarianism and propensity for radical action. Dynamics of Asymmetric Conflict, 1-16.

A tudományellenes álhírek és összeesküvés-elméletek kutatása egy eddig indokolatlanul kevés figyelmet kapott, ugyanakkor a tudomány jövője és társadalmi megítélése, illetve az ezekre épülő szakpolitikai programok szempontjából kulcsfontosságú téma. Az áltudományos nézetek szociálpszichológiai vizsgálatát 2020-tól kezdődően Bolyai János kutatási ösztöndíj keretében vizsgálom, survey- és kísérleti módszerekkel egyaránt.