Az akadémiai szabadság Magyarországon
Az elmúlt két évtizedben a világ számos országában került előtérbe az akadémiai szabadság kérdése. Kováts Gergely és Rónay Zoltán azt kísérelték meg feltárni, mennyire képes érvényre jutni az akadémiai szabadság napjainkban Magyarországon, ahol a tudományos élet szereplői, szakemberek, kutatók és oktatók egy sajátos helyzetben, a keleti és nyugati világ határán, gazdaságilag a fejlődés és a fejlettség között félúton, folyamatosan változó jogszabályi és intézményi környezetben munkálkodnak.
A tanulmány alapját képező kutatás során a szerzők komplex módszertant alkalmaztak, részletesen elemezték a szektort szabályozó jogi dokumentumokat, megvizsgálták az intézményrendszer struktúrájába épített garanciális elemeket, illetve több mint 30 oktatóval és kutatóval készítettek félig strukturált interjúkat arról, hogy napi munkájuk során hogyan élik meg az akadémiai szabadságot.
Mit mond a törvény?
Az oktatás és kutatás jogi szabályozásának áttekintése során a kutatók azzal szembesültek, hogy a hatályos magyar jogszabályok nem említik az akadémiai szabadságot, ehelyett olyan kifejezéseket alkalmaznak, mint az oktatás és kutatás szabadsága. A szabályozásból hiányzik mind a tudás terjesztéséhez, mind a tudományos közösség formálásához való jog, amely utóbbi szoros összefüggésben van az intézményi autonómiával. Az Alaptörvény ugyanis, amelynek a legfőbb garanciákat kellene tartalmaznia, az intézményi autonómiát a „kutatás és tanítás tartalmaira, módszereire” korlátozza. Továbbá, e jogszabály szerint ezek a szabadságjogok a felsőoktatási intézményeket, és nem az egyes oktatókat vagy kutatókat illetik meg. Felmerül tehát a kérdés: hogyha az intézmény korlátozhatja az egyetemi oktatók jogait a tanításban vagy kutatásban, hogyan tudja az állam biztosítani az oktatás és kutatás szabadságát?
Az utóbbi időben több alkalommal is módosított jogszabályok tehát, bár nem korlátozzák kimondottan az akadémiai szabadságot, de a megfelelő védelmét sem garantálják. Ennek következtében kizárólag az egyes döntéshozók, intézmények vagy politikai szereplők egyéni meggyőződésén, akaratán múlik, hogy e jogokat tiszteletben tartják-e, vagy megsértik. E személyek pedig sokszor nem tudományos szakemberek, így nem is szakmai szempontok szerint hoznak döntéseket.
A felszín alatt megbújó akadályok
Az intézmények vizsgálata és az oktatókkal és kutatókkal készített interjúk megerősítik a korábbi következtetést: ugyan időről-időre szembesülhetünk olyan, többnyire kormányzati intézkedésekkel, amelyek felvetik az akadémiai szabadság megsértésének lehetőségét, vagy egyértelműen meg is valósítják azt, hazánkban ma rendszerszinten nincsenek olyan intézkedések, amelyek konkrétan korlátoznák az akadémiai szabadságot. A kutatókat támogatják és biztatják a nemzetközi folyóiratokban való publikálásra, és a kutatási témák kiválasztásában és az oktatásban sincsenek hatályban direkt korlátozások. Azonban a tudomány valódi szabadságára mégis több aggasztó jelenség vet árnyékot. Ezek nem függetlenek a törvényi szabályozás hiányosságaitól, ellentmondásosságától sem.
A megkérdezettek közel egyharmada számolt be arról, hogy bizonyos, az adott politikai légkörben érzékeny kérdésekben, például a menekültekkel vagy elítéltekkel dolgozó kutatások során nem elérhető számukra az adatfelvétel. Ennek oka, hogy a megkeresett intézmények vezetői nem mernek dönteni, a kutatók engedélykérését gyakran a felettes szervekhez irányítják, ahol az ügy el is akad. Mások arról számoltak be, hogy témaválasztásukat az állami támogatás elnyerésétől való függés befolyásolta. Bizonyos témák, például a gender vagy a kisebbségi jogok átpolitizáltsága az oktatásban is problémaként merült fel. Voltak oktatók, akik elmondták: az online oktatás során inkább nem nyilvánítottak véleményt ezekben a kérdésekben, attól félve, hogy a diákok felvételt készítenek, és azt kontextusból kiragadva használják majd fel. Ezek a példák jól mutatják, hogy bár strukturális szinten nincs cenzúra vagy korlátozás, de a tudományos élet szereplői sokszor ütköznek falakba, vagy élnek különböző okokból az öncenzúra eszközével.
Hol a megoldás?
A szerzők javaslatai szerint a jelenlegi helyzeten jelentős mértékben lehetne javítani a törvényi keretek megváltoztatásával. Ha a jogszabályok teljeskörűen deklarálnák az akadémiai szabadságot, valamint azt, hogy kiket illet meg ez a jog, és milyen keretek között, illetve mindez beépülne az Alaptörvénybe, azáltal elkerülhetővé, illetve számonkérhetővé válna az oktatói és kutatói munka fent említett korlátozása. A szerzők továbbá hangsúlyozzák: mind a támogatásokért folyó pályázati eljárások, mind pedig a kutatóintézeteket felügyelő testület tagjainak működése során a döntéshozatalt transzparenssé kell tenni ahhoz, hogy az akadémiai közösség önkormányzatisága mind kulturálisan, mind jogilag megerősödhessen. Ezt azzal egészítik ki, hogy a modellváltó intézmények számára is hasonló, a kuratóriumok működését és a tagok kiválasztását átláthatóvá tevő intézkedéseket javasolnak.