Visszatekintés a Harmadik Kor Egyeteme elmúlt évtizedére
A „Harmadik Kor Egyeteme, ELTE – a tevékeny időskorért” rendezvénysorozat 2012-ben indult az ELTE PPK szervezésében. A program lehetőséget nyújt a nyugdíjas korosztálynak az élethosszig tartó tanulásra, és elősegíti a generációk közti párbeszéd létrejöttét. Minden félévben több, ingyenesen elérhető előadás kerül megrendezésre, melyeket az egyetem oktatói tartanak változatos témákban, ismeretterjesztő jelleggel.
Az őszi félévben a résztvevőknek négy előadást volt lehetőségük meghallgatni. A félévet Tóth-Téglás Tünde egyetemi adjunktus, közgazdász Hétköznapi kommunikációink rejtett dimenziói című előadása nyitotta. A Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet oktató-kutatója számos kommunikációs elméletet bemutatott a közönségnek, majd beszélt a kommunikáció esetleges zavarairól, nehézségeiről, valamint ezek kiküszöböléséről is. Így a hallgatóság nemcsak gazdag elméleti tudással, hanem a gyakorlatban hasznosítható praktikákkal is gazdagodhatott.
A félév második előadását Fábri György habilitált egyetemi docens tartotta Az egyéni cselekvés etikai alapjai – egyházi és világi szempontból címmel. Az előadás központi kérdése az volt, hogy mi alapján dönthetjük el, mi helyes, miből vonjuk le etikai következtetéseinket. Az oktató-kutató valós, a világban aktuálisan zajló eseményeken keresztül mutatta be a résztvevőknek, milyen komplex lehet egy-egy etikai dilemma, különösen, ha azokban két normarendszer – vallás és jog – alapján is lehet döntést hozni.
Véghné Reményi Mária, Talyigás Katalin és Csehné Papp Imola Történeti visszatekintés és összefoglalás az elmúlt egy évtizedről című ünnepi előadásukban a HKE megalakulásának történetéről és a program sikereiről számoltak be. Kiemelték az élethosszig tartó tanulás és a közösségben való aktív részvétel előnyeit, melyeket az utóbbi 10 évben a rendezvénysorozatot látogatóknak volt lehetőségük megtapasztalni. Szó esett az elmúlt évtizedben történt újításokról és a jövőbeli tervekről is, valamint levetítették az elmúlt tíz év legjobb pillanataiból készített kisfilmet is.
A félévet Varga Andrea, a PPK Kari könyvtár vezetőjének előadása zárta. Ezen az alkalmon Erzsébet királyné (Sisi), Erzsébetváros névadója került bemutatásra: a hallgatóság az ő életét és annak nehézségeit ismerhette meg alaposabban.
Harmadik Kor Egyeteme 2023/24 őszi félév - Galéria
Harmadik Kor Egyeteme 2023/24 őszi félév - Galéria
0
/
0
0
/
0