Visszaemlékezés Boreczky Ágnessel
Harminc éve a Kazyban
1993-ban kerültem a Tanárképző Főiskolai Kar – akkor még az volt a Kazinczy utcai épületben – Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékére, és a PPK megalakulásig ott dolgoztam. Sosem akartam tanárképző lenni. Erősebb volt bennem a kutatói ambíció, mint a tanári, de mert a kandidátusi disszertációm a pedagógus pályáról szólt, és a korábbi években részben állástalan voltam, akkori konzulensem, Vastagh Zoltán javaslatára megkerestem Németh Andrást, a tanszék vezetőjét, és végül is a tanszéken kötöttem ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy kisebb szünetekkel 30 éve a Kazyban dolgozom, amely egyébként anyám fiatalkori lakhelyétől kb. száz méterre, egykori iskolájának pedig a közvetlen szomszédságában van. Így tehát bizonyos értelemben otthon vagyok. De ha jobban visszagondolok – az érdeklődésem által irányított és gyakran számos körülménytől hátráltatott – pályámra, végül is szellemi értelemben is hazaérkeztem.
A kar megalakulása óta eltelt időszakban, nem utolsósorban sok-sok érdeklődő diákom hatására valóban tanárrá lettem, és a kar keretein belül kutatói érdeklődésem is teret kapott. Az életreform kutatásokhoz kapcsolódó mozdulatművészeti kutatások nemcsak új utat nyitottak meg előttem, hanem új szakmai és baráti kapcsolatokhoz is vezettek. Sajnos néhányan közülük már messziről néznek rám, például az „öreg barátnőmmé” lett Méhes Vera, vagy a tragikusan fiatalon, hirtelen eltávozott kollégám-barátom-tanítványom, Fenyves Márk.
Amikor Hunyady professzor úr eltökéltsége révén a kar megalakult, az újonnan alakuló Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központba (azóta már Intézet) kerültem. Az akkor számomra kétséges döntés pályám szempontjából végül is nagyon sok pozitív változást hozott. A legtöbbet Nguyen Luu Lan Anhnak és IPPI-s kollégáimnak (részint ismét csak új barátaimnak) köszönhetek. Közösen létrehoztunk egy önálló intézetet, beindítottuk a multikulturális tanárképzést, a magyar és angol nyelvű interkulturális mesterképzést, idén ősztől pedig Győri János vezetésével elindult a doktori képzés is. Mindezek hátterében sokirányú közös és egyéni kutatómunka áll. Magam az általam vezetett családkutatások mellett a pedagógusok multikulturális és migrációval kapcsolatos nézeteinek kutatásában vettem részt.
A két mesterszak kidolgozásakor a multikulturalizmus iránti elkötelezettségünk olyan társadalmi vízióval társult, mely szerint multikulturális szakemberekre-tanácsadókra szükség lesz a közigazgatásban és az iskolákban is, időközben azonban a politikai-társadalmi viszonyok másként alakultak. Elkötelezettségünket nem, de a perspektívákat alaposan megtépázta, és a képzések iránt érdeklődő hallgatók összetételét is megváltoztatta az egységes tanárképzés visszaállítása és a politikai környezet átalakulása. Ezek nyomán a tanári szak funkcióját veszítve megszűnt, az interkulturális pszichológia és pedagógia szakra jelentkező magyar hallgatók száma pedig lecsökkent, amikor a szak nevét módosítani kellett. (Az interkulturális pszichológiai és pedagógiai mesterképzésből társadalmi befogadás tanulmányok lett.) Részint ezeket a folyamatokat ellensúlyozandó indítottuk be egyrészt a magyar nyelvű levelező képzést, amelyen sok pedagógus vesz részt, másrészt az angol nyelvű képzést, amelyre valóban a világ minden tájáról érkeznek hallgatók. Tapasztalataik és tudásuk számunkra is újabb és újabb élmények és megújuló ismeretek forrása.
Bár harminc év köt a Kazyhoz, intézetünkben vesz körül először olyan megértő, támogató és nyugodt légkör, valamint olyan bizalom, amelyben a sok szervezetépítő-tantervkészítő, oktató, kutató stb. tevékenység mellett megírhattam végre a többévtizedes családkutatásaimra épülő könyvemet, a Families in the Swirl of Time-ot. Ez már régóta érlelődött bennem, és megjelenését a PPK támogatta.