Vármegyei kitüntetésben részesült Koltai Miklós

A Vas Vármegyei Közgyűlés március 15-i megemlékezésén – hagyományaihoz hűen – kitüntetésekkel ismerte el a megye érdekében végzett kimagasló szakmai teljesítményeket. Az ELTE PPK oktatója az ünnepségen Vas Vármegye Szolgálatáért Sport Tagozata díjat vehetett át.
Koltai Miklós az elmúlt négy évtizedben meghatározó alakja volt Vas megye sportéletének, fontos szerepet töltött be a verseny- és tömegsportban, a sportszakember-képzésben és a sporttudományban. Karrierje során dolgozott testnevelő tanárként, röplabdaedzőként, valamint a Vas Megye Tanácsa VB Ifjúsági és Sportosztály, a Vas Megyei Sportigazgatóság tagjaként is tevékenykedett. Nevéhez fűződik számos verseny- és tömegsportrendezvény szervezése, sí- és vízitáborok vezetése. Koltai Miklós a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület elnökségi tagja és a triatlon szakosztály vezetője, hatszoros ironman. 2010 óta a Nyugat-magyarországi Egyetem BDPK Sporttudományi Intézet, majd jogutódja, az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely oktatója, az edző BSc szakfelelőseként jelentős szerepe van a jövő sportszakembereinek képzésében.