Tehetségek együtt – 50 éve és most

2021.08.23.
Tehetségek együtt – 50 éve és most
Megjelent Gordon Győri János "Tehetségek együtt" c. kötete, amelynek fókuszában a magyarországi tehetséggondozás egyik legjelentősebb története, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban 1962-ben elindult első matematika tagozatos osztály áll.

Az ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének oktatója jelen könyvében a tehetséges tanulók pedagógiai fejlesztésének egyik alapvető kérdésével, a tehetségek együttnevelésének témájával foglalkozik. Kutatásának alanya pedig a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban 1962. szeptember 1-jén elindult első matematika tagozatos osztály. Az iskola sikertörténetét jelzi, hogy már 1963-ban több intézmény követte a Fazekas példáját, az elmúlt évtizedekben pedig tízezernél több olyan szakember tevékenykedett, és tevékenykedik a matematikus szakmában és számos kapcsolódó tudásterületen, aki ezekből a speciális tehetséggondozó osztályokból került ki.

A szerző arra kereste a választ, hogy a matematikában tehetséges személyek hogyan emlékeznek vissza azokra az ötven évvel korábbi tapasztalataikra, amikor egy speciálisan összeválogatott középiskolai tehetségosztályban együtt nevelték őket. Ugyanakkor a kutatás egyik fontos jellegzetessége, hogy nemcsak azokra terjed ki, akik jól ismert matematikusok, matematikatanítással foglalkozók vagy más területen ismert szakemberek lettek, hanem a legendás osztály valamennyi volt tagjára, akik vállalták a részvételt. Gordon Győri János emellett bemutatja azokat a pedagógiai tényezőket, amelyek az ilyen képzésben részt vevők számára tartósan megmaradtak.

A könnyen olvasható, a laikusok számára is könnyen befogadható írások mögött tudományos igényű adatelemzések, források állnak, amelyeket az érdeklődők akár vissza is kereshetnek.

A Matehetsz Tehetségkönyvtár kiadványa ide kattintva érhető el.