Születésnapi ünnepség Faragó Klára tiszteletére

Faragó Klára az ELTE-n szerzett diplomát pszichológia szakon, pályáját az MTA Pszichológiai Intézetében kezdte 1970-ben, 1979-től az ELTE oktatója. Fő kutatási területe a kockázatviselés és a döntéshozatal pszichológiája. Az 1990-es évek közepén kezdeményezte egy úttörő szervezet- és döntéspszichológiai program kialakítását, amely korábban nem szerepelt a hazai felsőoktatásban.
A tiszteletére rendezett ünnepséget Zsolnai Anikó dékán köszöntője nyitotta meg. A délután szakmai programokkal folytatódott: kávéházi hangulatú beszélgetések keretében a Faragó Klára és munkatársai által kutatott témák kerültek középpontba. A résztvevők közösen idézték fel az elmúlt évtizedek tudományos eredményeit és együttműködéseit.
Az esemény kulturális blokkal zárult: a Kiss György Ádám által vezetett Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház egy közös emlékeket megjelenítő improvizációs előadást mutatott be, majd a Metrum Trió + (Rákóczy Anna - fuvola, Rozmán Lajos - klarinét, Agárdi Eszter - cselló) kamarazenei előadása hangzott el. A produkciók személyes, bensőséges és derűs hangulatot teremtettek az ünnepléshez.
A professzor asszonnyal készített szakmai interjút a kari honlapon fogjuk közzétenni.
Faragó Klára 80 - galéria
Faragó Klára 80 - galéria
0
/
0












0
/
0