Rekordidővel lett magyar bajnok Csere Gáspár
A PPK egykori hallgatója nyerte a 35. Spar Budapest Maratont
Az október 13-án megrendezett 35. Spar Budapest Maratonon a 29 éves Csere Gáspár, a BEAC futója ért célba és lett magyar bajnok. Karunk egykori hallgatója ezúttal 2:17:43-as idővel abszolválta a 42,2 kilométeres távot, amely kiemelkedőnek számít, ugyanis több mint három perccel utasította maga mögé az egész mezőnyt. Emellett több évtizedes rekordot is döntött, mivel magyar bajnokságot ettől jobb idővel (2:15:38 óra) a Vasas színeiben versenyző Rezessy Gergely nyert még 1998-ban. A szigorú higiéniás szabályok betartásával megrendezett futóeseményen az ELTE több hallgatója és dolgozója is rajthoz állt.
“Élveztem a versenyt, persze tele volt szenvedéssel. Elsőként szeretném Istennek megköszönni, hogy szinte másodperc pontossággal megajándékozott egy olyan eredménnyel, amiért imádkoztam. Köszönöm szépen Szabó Imre edzőmnek, a BEAC-nak, Feleségemnek, szeretteimnek, szponzoraimnak és mindenkinek, aki bármilyen módon segített, szurkolt! Hála a BEAC váltótagoknak – Farkas Dárius, Tóth Tamás, Iván Levente a nyulazásért és a győztes BEAC csapatnak – Csontos Imre, Koch Ágoston! Gratulálok Nekik, Jenkei Péter ezüstérmesnek, akivel 30 km-ig együtt mentem és mindenkinek, aki végigfutotta a különleges maratoni távot!” – nyilatkozta Csere Gáspár a versenyt követően.