PPK-sok az MTA közgyűlésében

2022.03.18.
PPK-sok az MTA közgyűlésében
A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai közgyűlési képviselővé választották Dúll Andrea egyetemi tanárt, az ELTE PPK EKTI intézetigazgatóját, Fülöp Márta egyetemi tanárt, az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskola témavezetőjét és Zsolnai Anikó egyetemi tanárt, az ELTE PPK dékánját.

A Magyar Tudományos Akadémia közelgő közgyűlése az MTA tagjai mellett összesen 200 választott köztestületi képviselővel válik teljessé, akik a hazai tudományosság teljes spektrumát szavazati joggal reprezentálják a közgyűlésben. A nem-akadémikus köztestületi képviselők a mintegy 15 ezer főnyi, tudományos fokozattal rendelkező tudósközösséget reprezentálják az MTA közgyűlésében. Titkos szavazással elnyert megbízatásuk három évre szól. Az MTA legfőbb döntéshozó testületének tagjai értelemszerűen a karhoz kötődő akadémikusok is, így Hunyady György és Pléh Csaba, az MTA rendes tagjai.

A közgyűlési tagságon túl Zsolnai Anikó 2022-től az MTA elnökének felkérése alapján részt vesz az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság munkájában is. Mint arról korábban már hírt adtunk, Dúll Andrea pedig tagja az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságnak.

Az MTA II. Osztály Pedagógia Tudományos Bizottság égisze alatt szerveződő Felsőoktatási pedagógiai munkacsoport „Pedagógia – felsőfokon” című rendezvénysorozatának házigazdája az ELTE PPK. A témával foglalkozó kutatók széles körét megmozgató program következő eseményére április 5-én 16.00 órától kerül sor,  ahol előadást tart majd Stéger Csilla (PwC Hungary), Pusztai Gabriella (Debreceni Egyetem) és Csapó Benő (Szegedi Tudományegyetem). Az előadás-sorozathoz online és személyesen is lehet csatlakozni. Részletek itt.