Mészáros István (1927 – 2021) emlékére

2021.04.14.
Mészáros István (1927 – 2021) emlékére
94 éves korában elhunyt Mészáros István neveléstörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanára. Egykori tanítványai az alábbi szavakkal búcsúznak tőle.

Nagy veszteség érte a magyar neveléstudományt: eltávozott Mészáros István neveléstörténész, művelődés- és egyháztörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanára.  Nagyszabású tudományos életművet tudhatott magáénak; könyveinek, szaktudományos monográfiáinak száma meghaladja a hatvanat. Műveit a forrásgazdagság, a tények feltétlen tisztelete, a minden tekintetben alapos és igényes feldolgozásmód jellemezte. A régi és újabb történeti korok iskolás gyermekeiről, tanárairól, az iskolai szokásokról, az iskola életét jellemző érdekes rekvizitumokról szóló népszerűsítő könyveit, írásait, rádióelőadásait érdeklődéssel olvasták és hallgatták fiatalok és idősebbek egyaránt.

Egyetemi oktatóként is sokat tett a pedagógiai gondolkodásmód és az ezt megalapozó hiteles történeti szemléletmód kialakításáért. Előadásaiban a nagy történeti ívek felrajzolása, az összefüggések érzékeltetése mellett a konkrét forrásanyagban rejlő tényeket is nagy műgonddal tette érzékletessé hallgatósága számára.

Egykori tanítványaként sokan életre szóló szellemi és erkölcsi indíttatást kaptunk tőle: példát emberségből, tanításból, a tudás, a tudomány iránti alázatból. De mindenekelőtt példát kaptunk tőle az értékeivel, eszményeivel együtt is esendő ember iránti tiszteletből és elfogadásból, hiszen – gyermekként és felnőttként egyaránt – az ember volt valamennyi történeti tárgyú művének főszereplője.

Nyugodj békében, Tanár Úr!

Tanítványai

Németh András és Pukánszky Béla