Iskolarendszer és fenntarthatóság
A napjainkban kibontakozó klímaválság és energiakrízis egyértelművé tette, hogy a fenntartható társadalmi működésmódok kialakítása jelenleg az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás. Ebben az átalakulási folyamatban minden társadalmi rendszernek fontos szerepe van. De hogyan segítheti a társadalmak átalakulását az iskolarendszer, melynek elsődleges feladata nem a társadalom átalakítása, hanem éppen a múltban kialakult társadalmi normák és ismeretek átadása a jövő generációi számára? Varga Attila kötete alapvetően erre a kérdésre keresi a választ a szerzőnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája területén végzett két évtizedes kutatói, fejlesztői tapasztalatai alapján.
A könyv fő üzenete, hogy az iskolák akkor lehetnek a szükséges társadalmi változások előmozdítói, ha képessé válnak egészintézményes szinten, minden működési területükön mintát mutatni a fenntarthatóság felé törekvésre, és a diákok egyenrangú félként kezelve be tudnak kapcsolódni a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi párbeszédbe. Ha ez sikerül, akkor az iskolák egyszerre válnak maguk is a jelenben fenntarthatóbb intézményekké, és hozzájárulnak egy fenntarthatóbban működő jövőbeli társadalom kialakításához.
A kötetet Réti Mónika tanár, oktatásfejlesztő, a Kutató Tanárok Egyesületének elnöke, a Belügyminisztérium fenntarthatóságra nevelési szakértője méltatta az ELTE PPK könyvtárában november 23-án rendezett könyvbemutatón. Mint elmondta, a fenntarthatóságra nevelés ügye egyre nagyobb figyelmet kap a nemzetközi oktatáspolitikai folyamatokban. Az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elfogadása óta mind az Európai Unió, mind az ENSZ szakosított szervezetei kiemelt figyelmet fordítanak a területre. A fenntarthatóságra nevelési fejlesztések egyik fókuszpontja pedig éppen az egész intézményes megközelítés, ami Varga Attila kötetének is a központi témája. A kötet bemutatja azt az elméleti keretrendszert, amely megalapozta, hogy a fenntarthatóság témaköre az oktatás központi témájává vált az elmúlt időszakban, és emellett bemutatja azokat a tudományos megközelítéseket, melyek nem csak elméleti, hanem empirikus támpontokat adnak a fenntarthatósággal foglalkozó pedagógusok számára gyakorlati munkájuk fejlesztéséhez.
Réti Mónika hangsúlyozta: kiemelkedően fontos, hogy a fenntarthatósággal foglalkozó pedagógusok munkájuk során ne csak megérzéseikre és elméleti ismereteikre hagyatkozva végezzék munkájukat, hanem építsék be a fenntarthatóság pedagógiájának hatásaival kapcsolatos empirikus ismereteket is, valamintlegyenek aktív részesei az e hatásmechanizmusokat folyamatosan monitorozó és a gyakorlat számára tudományosan megalapozott visszajelzéseket adó kvalitatív és kvantitatív kutatásoknak.
A bemutató kapcsán élénk eszmecsere bontakozott ki a következő kérdésekben: Hogyan tudatosítható a pedagógustársadalomban, hogy ma már a fenntarthatóság nem egyszerűen a környezetvédelem kiterjesztése, hanem az emberiség globális fejlődési céljait meghatározó keretrendszer, melybe gyakorlatilag minden pedagógiai törekvés beilleszthető? Hogyan kerülhető el mindemellett, hogy a fenntarthatóság ne váljon üres frázissá, hanem szilárd elméleti alapot, közös vonatkoztatási pontot jelentsen a legkülönfélébb pedagógiai törekvéseknek? Szükséges-e célzott forrásokat biztosítani a fenntarthatósági nevelés számára, vagy arra kell törekedni, hogy a pedagógusok plusz források bevonása nélkül beépítsék munkájukba fenntarthatóság célrendszerét.
Az esemény végén a résztvevők megfogalmazták abbéli közös szándékukat, hogy a jövőben közösen törekednek a fenntarthatóságra nevelés egész intézményes megközelítésének a felsőoktatásban való érvényesülésére, és remélik, hogy a KívülBelül sorozat egyik következő kötete ezt a témát fogja bemutatni.
