„Érvényes tudást kell átadnunk a társadalom jólléte érdekében”

Húszéves a PPK. Mit gondolsz a karról a jubileum kapcsán?
Amikor a PPK kivált a Bölcsészettudományi Karból 2003-ban, akkor én éppen részállásban voltam itt, és leginkább az oktatási feladatokra, a hallgatókra koncentráltam. 2011-ben kerültem teljes állásba, és ez  a tizenhárom év az, ami intenzív lenyomatot hagyott rajtam. Az oktatásban mindig innovatív területeket kaptam, már jóval a kar születése előtt például kulturális antropológiát tanítottam pszichológusoknak, vagy a BA-MA elválásnak a hajnalán, a 90-es évek végén az egyik kolléganőmmel együtt fejlesztettünk egy családi szocializációval kapcsolatos moduláris szerkezetű tantárgyat. Az nagyon izgalmas volt. Ezen felül mindenkor tanítottam az idegen nyelvű képzésben. Amikor visszajöttem teljes állásban a karra, akkor az egyik legnagyobb hiány az volt – még a Pszichológiai Intézetben is –, hogy nem igazán volt pályázati aktivitás, és én ezért elkezdtem ezen a vonalon próbálkozni: a pályázatokat a napi működés részévé tenni. Mára rengeteg pályázatunk van, és ez az egész kar működését nagy mértékben átalakította.  Ma már személyesen nem kötődik hozzám sok pályázat, de azon dolgozunk a tudománypolitikai szervezeti egységgel együttműködésben, hogy kialakuljon egy olyan támogató rendszer, aminek következtében a kollégák ezt a tevékenységet nem tehernek, hanem egyfajta szakmai fejlődési, fejlesztési lehetőségnek látják, amivel ráadásul a saját pénzügyi helyzetüket is javítani tudják. Ez mindenképpen áttörést jelent.

Évekig voltál a PPK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese. Milyen jelentős mérföldköveket említenél ezen a vonalon?
A nemzetköziesítés mindig is kiemelt terület volt a kar számára és számomra is, elsősorban abból a szempontból, hogy hogyan lehetne jobb körülményeket teremteni a nálunk tanuló nemzetközi hallgatóknak. Kezdetben csak a pszichológia szakon voltak nemzetközi hallgatók, majd az Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetben, és a Neveléstudományi Intézetben is megjelentek a külföldi hallgatók, főleg a mesterképzéseken és a doktori képzésben. Nagy részük a Stipendium Hungaricumnak köszönhetően jön hozzánk, de – főleg a pszichológia területén – magas az önköltséges hallgatók aránya is. Azt fontos tudni, hogy a PPK volt az első az ELTE karok közül, ahol teljes képzési programokat ki tudtunk ajánlani angol nyelven. Ma ott tartunk, hogy az MA képzésben bizonyos specializációk népszerűbbek a külföldi hallgatók körében, mint a magyarokéban. Nagyon sokszínű lett a hallgatói tömeg, és tényleg vannak olyan napok, amikor nem hallani a folyosón magyar beszédet.

Mi az az első három szó, ami a PPK-ról eszedbe jut?
Nem biztos, hogy jól definiált szavakat tudok mondani, de az első az, hogy kihívás. Pontosan azért, mert nem homogén a kar portfóliója. Aztán azt mondanám, hogy a felsőoktatási intézmény harmadik missziója. Ez egy intenzív együtt lélegzés azzal kapcsolatban, hogy milyen társadalmi elvárások fogalmazódnak meg, illetve, hogy hogyan lehet ezeket a törekvéseket megvalósítani egy tudományegyetemen. Ez egy igazi kihívás, hogy túl azon, hogy tudományosan megalapozottak vagyunk, hogyan tudnak az oktatóink reflektálni az aktuális társadalmi kihívásokra és történésekre. Szinte valamennyi képzési formánknál jelen van ez. Harmadikként valami olyasmi jut eszembe, hogy a tudomány és a gyakorlat közötti szakadék áthidalására való törekvés – tehát, hogy miközben folyamatosan olyan dolgokat, kutatásokat szeretnénk átadni a hallgatóknak, amelyek jó tudományos outputtal bírnak, tehát megalapozottak, ezeknek valamilyen módon fogyaszthatónak, gyakorlatban hasznosíthatónak is kell lenniük a célközönség vagy a terület szempontjából.

És mit gondolsz erről a kettősségről, mindennapi kihívásról: hogy áll ebben ma a PPK?
Nekünk számos jó ajánlatunk lenne a gyakorlat, illetőleg a terület számára, de hogy ezek kibontakozzanak, és ezekből tényleg legyen valamilyen PPK-s termék, annak azért nem optimálisak a feltételei. Ennek az oka egyfelől az, hogy rengeteg a hallgató, nagy az oktatási teher és markáns az elvárás a tudományos előmenetel irányában. Ezzel párhuzamosan vagy ennek a farvizén evezve kellene létrehozni gyakorlatban hasznosítható produktumokat, és – ha egészen őszinték akarunk lenni – az általános intézményi vagy társadalmi környezet nem igazán kedvez ennek a törekvésnek. Pedig erre mérhetetlen nagy szükség lenne. Pontosan azért, mert ahogy mondani szoktuk, mi minden olyannal foglalkozunk, ami az embernek a jóllétéhez kapcsolódik. Helikopter perspektívából tekintve a legfontosabb küldetés, amivel ma a PPK-n szembenézünk: érvényes tudást adni annak érdekében, hogy a társadalomnak a jóllétét lehessen fokozni.

Te hogyan tudsz ehhez a gondolathoz, küldetéshez kapcsolódni a PPK-s tevékenységeid során?
Arra törekszem, hogy bármi, amihez nyúlok, annak legyen egyfajta társadalmilag hasznosítható vagy az emberek jóllétét szolgáló outputja. Korábban drogpolitikával foglalkoztam, és igazából foglalkozom mind a mai napig, és ez egy nagyon érzékeny társadalompolitikai szegmens, amelyben erősen különböző politikai, ideológiai, szakmai stb. érvek jelennek meg. Ilyen keretek között kell olyan tevékenységet folytatni, ami nem bukik el föltétlenül ezeken az ideológiai, politikai, értékválasztási csapdákon. Az ilyen jellegű problémák kezelését (és a társadalmi problémák jelentős része ebbe a körbe tartozik) különösen is nehézzé teszi, hogy kevés a kapaszkodó, kevés a mindenki által respektált értelmezési keret és beavatkozási irány. Az, hogy hogyan ítélek meg egy olyan társadalmi problémát, mint mondjuk az addiktív szerek a használata, az teljesen attól függ, hogy milyen háttérrel rendelkezem akár ideológiailag, akár politikailag. Az, hogy milyen emberképed van, azon is fog múlni, hogy úgy gondolod-e például, hogy te szabad akarattal rendelkezel, egy racionálisan cselekvő ember vagy. Ha ez az emberképed, akkor azt fogod gondolni, hogy mindig megfontoltan hozol döntéseket, a megfelelő viselkedést folytatod le kellő információ birtokában.  

És ez így van?
Nem, ez nem igaz. Ugyanis az ember nem racionális lény, csak az szeretne lenni. Azt szoktam mondani, hogy különösen akkor, amikor érzelmileg motivált helyzetben vagyunk, akkor mi leginkább racionalizáló lények vagyunk, cselekszünk valahogy, ahogyan az indulataink és a szituáció elsodor bennünket, majd utóbb racionalizáljuk a cselekedeteinket. Erre millió példa van. Fiatalokat kérdeztek meg, mielőtt elmentek a buliba, hogy hány italt fognak meglátásuk szerint elfogyasztani. Az átlag azt tippelte előre, hogy 1-1,8 italt. Majd megkérdezték őket utána is, és kiderült, hogy 3,5-3,8 italt fogyasztottak. Itt a szakadék: van a szándék, és van a tényleges viselkedés. Hogy ténylegesen mi fog történni azt az én hűvös helyzetben megfogalmazott szándékomon túl millió egyéb tényező befolyásolja, például a környezet, a barátok, a lehetőségek. Hogyha azt gondolom, hogy te azért vagy hajléktalan, mert lusta vagy, akkor büntetni fogom a hajléktalanságot. Ha viszont azt gondolom, hogy te kiszolgáltatott vagy a családi szocializációdnak, az előzetes élettörténetednek, akkor látni fogom, hogy nem választottad a hajléktalanságot, hanem ez megtörtént veled. És lehet, hogy nincsen elegendő rezilienciád, vagy nem kaptál annyi támogatást családilag, társadalmilag, hogy te ebből talpra tudjál állni. És ugyanez a helyzet a droghasználattal, az alkohollal, hogy egy pillanat alatt átcsúsztatunk dolgokat egy morális térbe, és azt mondjuk, hogy te, aki felelős vagy a saját sorsodért, te, aki szabad akarattal rendelkezel, rossz döntéseket hoztál. Ha rossz döntést hoztál, akkor büntetést érdemelsz.

Nagy szenvedéllyel mesélsz erről. A PPK-n hogyan tudod ezt a gondolatot, ideológiát beépíteni a tevékenységeidbe?
Sokat tanítok, és sokat invesztáltam abba, hogy át tudjam adni a különböző típusú hallgatói csoportoknak azt, hogy hogyan kell olyan társadalmi problémák kezelését lehetővé tévő beavatkozásokat kimunkálni – legyen ez prevenció, kezelés ellátás, ártalomcsökkentés, bármi –, amelyek javítják az adott célcsoport életkörülményeit. Ebben a pszichológia, azon belül a viselkedésváltoztatással kapcsolatos tudományos gondolkodás vagy a szociálpszichológiai elemek egyaránt jelen vannak. Én a PPK-tól függetlenül is csinálok mindenféle nem egyetemi képzéseket, amelyek általában az addikció témaköréhez kapcsolódnak, mint drogprevenció, korai kezelésbe vétel. Végül is mindig mindenütt ugyanazt a motívumot valósítom meg. És itt a karon azok a hallgatói csoportok, akik mesterdiplomát szereznek, valamilyen formában átmennek az én intervenciótervezéses kurzusomon. Sokszor egyfajta csodabogárként tekintenek rám, mert én állandóan ezt az integrált tudást próbálom számonkérni és aktivizálni bennük. Az idősebb, tapasztaltabb diákok könnyebben fogadják ezeket a törekvéseimet.

Milyen hosszabb távú terveid vannak? És mit kezdenél egy varázspálcával, ha kapnál egyet?
Jó lenne írni, lenyomatot hagyni mindarról, amit ebben az intervenció tervezésben tanítok, hogy az utánam jövők is lássák, és alkalmazhassák. Például arról, hogy milyen tudományterületekről kell összecsipegetni a tudást ahhoz, hogy egy releváns társadalmi problémához kapcsolódóan valamilyen fajta beavatkozást lehessen tervezni. A nyugdíjazás utáni időszak is nagyon foglalkoztat, főleg azért, mert a fiatal generáció számára az idősebbek tudása elavul, és csak akkor van értéke például egy nyugdíjasnak a szemükben, akkor lesz rokonszenves nekik, ha profi módon tud kezelni kütyüket vagy olyan dolgokat, amik a fiatal kultúra számára fontosak. Tehát, hogyha lenne valami varázspálcám, akkor feltalálnám, hogy milyen facilitásokat, inkluzív megoldásokat lehetne létrehozni annak érdekében, hogy az emberek kevésbé boldogtalanul és a feleslegesség érzetétől kevésbé áthatva töltsék azokat az éveket, amikor már a munkaerőpiacon nem, de egyébként még aktívak. Ne felejtsük: a születéskor várható átlagos élettartam növekszik még Magyarországon is. Tarthatnánk akár olyan inkluzív ismeretterjesztő előadásokat a PPK-n, amelyre a 18 évestől a 90 évesig, különböző életkori csoportokat meghívunk. Társadalmilag releváns témákról, amik mindenkinek hasznosak.

Pályafutásod alatt ki voltak rád a legnagyobb hatással?
Három személyt emelnék, ki, akik számomra kulcsfontosságú személyiségek, kristályosodási pontok voltak, akik engem valamilyen irányba tereltek. Az első az Hunyady professzor úr, akit egyetemista koromtól ismertem, tanított, majd valóban gondozta a karrieremet. Ő olyan kihívások elé állított, amik ha nem lettek volna, akkor soha nem vagyok ott, ahol most vagyok. Ráadásul az a szemlélet, amit az általa is nagyban kultivált kognitív megközelítés jelenít meg rendkívül nagy hatást gyakorolt az én szemléletem alakulására is. Leegyszerűsítve ennek lényegi üzenete az, hogy a tények tulajdonképpen mellékesek a mi percepcióinkhoz képest. A másik személy csak közvetetten kapcsolódik az ELTE-hez, ő Buda Béla volt, aki a szakdolgozati témavezetőm volt, és akinek a munkássága meghatározó jelentőségű volt számomra. A harmadik pedig, aki csak nagyon áttételesen fűződik ide, az egy Makara Péter nevezetű közgazdász, szociológus, aki által én megismertem a népegészségügyi gondolkodást. Ez az a három ember, akiknek én a szakmai irányvételemet köszönhetem.