Czira Györgyi (1983–2016)

Van több kolléga a karon, aki végtelen türelemmel viseli a mindennapos megpróbáltatásokat, az olykor értelmetlen változások terheit, aki mindig segít másoknak munkájuk elvégzésében, aki mindig azt keresi, hogyan tudja saját munkáját úgy alakítani, hogy az mindenki másét segítse, aki zokszó nélkül vesz újabb és újabb terheket magára, költözik irodájával és irataival az épület szinte minden szintjére az alagsortól a második emeletig (de annál magasabbra nem tört), akinek a munkája fontosságáról alig néhányan tudnak, s ő ugyan tisztában van vele, de szerényen megtartja magának, hogy nélküle valóban megáll a kar, aki bokáig vízben is arra gondol, hogy hogyan menekítse a kar működésének múltját és jelenét őrző iratokat, aki… De csak egyetlen kollégánk volt, aki mindezt sugárzó derűvel tette, aki ha benyitott valahova, kisütött a nap, és mindenkinek vissza kellett mosolyognia rá.

Drága Györgyi, a mosolyod itt marad velünk.