„Az irodalom lényege, hogy elviselhetőbbé tegye az emberi léttel járó nehézségeket”

Mivel foglalkozol most? Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
Alapvetően magánpraxisban dolgozom tanácsadó szakpszichológusként, mellette ősz óta a PTE Elméleti Pszichoanalízis Doktori Iskola doktorandusz hallgatója vagyok, felkérésektől, megkeresésektől függően előadásokra vagy workshopok tartására készülök, publikációkon és most egy fordításon is dolgozom, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnökségi tagjaként és szakdolgozati konzulensként is látok el feladatokat. Ezért átlagos napot nehéz is mondani. A rendelőben két napot dolgozom, ekkor vannak egyéni klienseim és egy csoportom, doktori óráim pedig általában heti egy nap vannak. A maradék időben foglalkozom a kutatásommal, fordítok, szupervízióra megyek, az irodalomterápiás szakdolgozóknak segítek és készülök a többire.

Hol találkoztál először az irodalomterápia módszerével és mi tetszett meg benne?
Interneten találtam rá, mikor azt kerestem, van-e ilyen. Az alapképzést fejeztem be épp, terveztem a további lépéseket és próbáltam feltérképezni az irodalom és a pszichológia közös területeit. Az irodalomterápiában elsősorban a gyakorlati hasznosítása tetszett meg, az a megközelítés, ahogy az irodalmat a közvetlen segítő folyamatba lehet bevonni.

Szerinted mik az irodalomterápia előnyei?

Sokszor hamarabb és másképp nyit meg egy embert az, ha egy olvasott szövegről kezd beszélni,

mintha közvetlenül önmagáról kellene. De úgy gondolom, a terápiás munkát nem a szöveg végzi el, az anélkül is ugyanaz lenne, csak így segítséget kapunk hozzá. Az, hogy egyszerre egy kicsit mélyebbről, belsőbb lelki szintekről és egyszerre egy kicsit fentebbről, univerzálisabb síkról szólít meg a szöveg egyaránt segíthet a saját önismereti folyamatunk mélyítésében és a perspektíváink kitágításában is. Ezáltal egészen máshogy tudunk elkezdeni beszélgetni, mintha csak azon a nyelven tennénk, amin a mindennapokban szólunk.

Miért fontos, hogy olvassunk?
Minden kutatási eredmény, eddig megszerzett tudás és saját tapasztalat – amik arról szólnak, hogy az olvasás jót tesz nekünk testileg is, lelkileg is – ellenére, mellette, helyette vagy következményeként én egyre inkább azzal a megközelítéssel tudok azonosulni, hogy az irodalom lényege, hogy elviselhetőbbé tegye az emberi létezéssel járó nehézségeket. Még ha az előbbi indokokkal olvasunk is, közvetve a fő célunk mégiscsak az, hogy jobban ellegyünk ebben a világban, és hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból és az életünkből.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Most egyértelműen a kutatást. Hosszú ideje gyűlő anyag, gondolat ért most mederbe, és jó érzés a helyemen tudni magam. Élvezem a saját magam által kontrollált tanulást és gondolkodást, és hogy mindezt arra fordítom, ami érdekel. Szerencsére a szupervízorom kéthetente rákérdez, hogy hogy van bennem a kutató és a praktizáló szakember egyensúlya, és a vele való beszélgetések is segítenek abban, hogy lehetőleg ne az egyiktől vonjon el figyelmet a másik. Azt mondanám, hogy az ezek közötti egyensúlyozást szeretem:

változatos, amit csinálok és változatos, mégis koherens vagyok benne én is.

Mit tanácsolnál azoknak a hallgatóknak, akik hasonló pályára készülnek?
Leginkább önreflexiót és önálló gondolatokat, szakmait és magánéletit is. Ha már a PPK-ról beszélgetünk, eszembe jut egy ahhoz kapcsolódó élmény. Én a szakképzés második évében találkoztam először azzal, hogy megkérdezték tőlünk, miért abban a szemléletmódban és módszerben dolgozunk, létezünk pszichológusként, amiben. Végig kellett gondolnom, „miért vagyok egzisztencialista”, miért választottam módszernek az irodalomterápiát, vagy a csoportanalízist, mi az én személyes kapcsolatom ezekkel az irányokkal, és alapból mit gondolok a világról, életről, arról, mitől van az embereknek problémájuk. Nekem nagyon meghatározó és hiánypótló volt ez a kérdésfelvetés, mert sajnos azt látom, nagyon sok esetben teljesen elmarad. Egy segítő szakma választásához nagyon kevés az például, hogy szeretek olvasni és szeretem az embereket, sőt. Szóval ha tanácsolhatnék, én azt mondanám, legyen saját válaszuk arra, miért készülnek hasonló pályára. Sok mindentől meg fogja őket védeni és sok mindenben fogja őket segíteni, ha van az egészben saját stabilitásuk.

Mi a leghasznosabb tudás, amit megszereztél a PPK-n?
Azt hiszem, a kritikai gondolkodás. A hangsúlyosan jelen lévő kutatói beállítódás miatt szerintem nagyon jól megtanultuk ezzel a szemmel nézni a világot, viszont voltak olyan pontok, amikor éppen ezt a beállítódást túl kötöttnek vagy egyes információkat, megközelítéseket túl evidenciaként kezeltnek éreztem, és olyankor ennek a kényelmetlensége késztetett arra, hogy újragondoljak dolgokat.

Mi a legkedvesebb emléked a PPK-n eltöltött éveidből?
Nagyon megerősítő volt, mikor tavaly visszahívtak a tanácsadó szakképzés konferenciájára irodalomterápiás csoportot tartani. Egy programsorozatban szerepeltem a mesteres és a doktori témavezetőmmel, volt tanáraim ültek be a csoportra és egy helyen találkoztam volt évfolyamtársakkal, a képzés alapítóival és friss elsőévesekkel egyaránt. Aznap azt éreztem, összeért az ott töltött hét év. A legtöbb konferencián elhangzik a családias szó, amit én érezni eddig ritkán éreztem, de erre ott jobb jelzőt nem is lehetett volna mondani.