„Az igazságtalanságról beszélni kell”
Huszonhárom ország 41 kutatója dolgozott együtt abban a kérdőíves vizsgálatban, amelynek során 11.000 résztvevő válaszát elemezték. A mintagyűjtésnél cél volt, hogy a csoportközi találkozás minél több formája vizsgálható legyen: heteroszexuális személyek és szexuális kisebbségek közötti, bevándorlók és a befogadó ország többségi tagjai közötti, etnikai/vallási kisebbségek és a többségi társadalom tagjai közötti találkozás tapasztalataira kérdeztek rá számos európai és azon kívüli országban.
A Tabea Hässler (Zurichi Egyetem) vezetésével zajló kutatás kimutatta, hogy
a csoportközi találkozás növelheti a csoporttagok elköteleződését az egyenlőtlenségek elleni küzdelem mellett.
Azonban nem mindegy, pontosan miről szólnak ezek a találkozások: nem elég kellemesen csevegni az időjárásról, mert ha a kisebbségi csoporttagok azt a megtévesztő tapasztalatot szerzik, hogy mások (a csoportjukból vagy azon kívül) már nem beszélnek diszkriminációról, azt feltételezhetik, hogy a csoportjuk nem is célpontja már társadalmi igazságtalanságoknak.
Emiatt fontos, hogy a diszkriminációról nyíltan beszélni lehessen.
Az eredmények szerint, ha a kisebbségi csoportok tagjai a találkozások során azt tapasztalták, hogy problémáikat a többségi csoport tagjai meghallják és elismerik, ez megerősítően hatott rájuk, és ők maguk is hajlamosabbak voltak kiállni az őket érő igazságtalanságokkal szemben. Ugyanakkor a többségi csoporttagok akkor váltak leginkább a kisebbségek szövetségeseivé, ha a beszélgetések során elfogadást tapasztaltak a kisebbségi csoport részéről, vagyis nem feltételeztek róluk előítéletességet.
Összességében az eredmények azt mutatják, hogy a csoportközi találkozás akkor motiválja a feleket aktivizmusra egy egyenlőbb társadalomért, ha mind a többségi, mind a kisebbségi csoportok pszichológiai szükségletei kielégülnek a kommunikáció során.
A tanulmány itt olvasható.