„Az emberek gondolkodására igenis lehet észérvekkel hatni”

A kurzus az álhírek, összeesküvés-elméletek és a dezinformáció pszichológiájával foglalkozik. Sőt, ezeken túlmenően is a tévhitek pszichológiájával, kitérve például a babonákra is. A kurzus tudományterületeken átívelő módon - kitérve a téma filozófiai, etikai, technológuai aspektusaira -  de erős szociálpszichológiai fókusszal közelít ezekhez a témákhoz. Ez utóbbbi annyit jelent, hogy mindenki fogékony bizonyos típusú téves hiedelmekre, sőt ezek bizonyos körülmények között akár hasznosak is lehetnek. Habár előadásról van szó, próbálom interaktívra szabni, és a hallgatókat is bevonni a közös gondolkodásra.

2009-ben találtam rá erre a témára, amikor Antwerpen utcáin sétálva eszembe jutott, hogy az ottani zsidó közösséggel kapcsolatos összeesküvés-elméletek érdekes kutatási téma lehetne. Az összeesküvés-elméletekről írtam és védtem meg a disszertációmat 2014-ben. Azóta robbanás következett be a téma szakirodalmában. Míg korábban ez a kérdés a társadalmi közbeszéd margóján szerepelt, azóta bemenetelt a mainstreambe. 2016 után az álhírek és a dezinformáció fogalmai különösen fontossá váltak. Én a Krím elfoglalásától kezdődően foglalkoztam olyan geopolitikai törekvésekkel, amelyek részeként az álhíreket gyakran alkalmazták mint az információs hadviselés eszközeit. Foglalkoztam ezenkívül a politikai radikalizmussal is, a dezinformáció ehhez is kapcsolódik.

Humánspecifikus tulajdonság, hogy szeretünk általunk teremtett, elképzelt valóságokban élni. Ezekre szükség van ahhoz, hogy egyébként a tényszerű valóságban éljük az életünket. A probléma ott kezdődik, amikor azokon a területeken, ahol igenis vannak igazolható tények, ott a tényszerűség álcájában megjelennek olyan álhírek, amelyek objektív ténynek hazudják magukat. Nem az a baj tehát velük, hogy nem igazak. Hiszen egy játékfilm sem igaz. Hanem az, hogy ezek azt hazudják magukról, hogy igazak.

Ez oda vezet, hogy a konszenzuális valóság felfeslik. A közbeszéd előfeltétele, hogy legyenek közös ismeretek. Enélkül nem tudunk kommunikálni egymással, elbeszélünk egymás mellett, nincsenek közös hivatkozási pontok.

Másrészről pedig elvezet ez ahhoz a jelenséghez, hogy egyre többen elkezdenek kételkedni abban, hogy egyáltalán léteznek-e tények, és megismerhetők-e. És ez pszichológiai szempontból a "post-truth korszak" lényege. Ez végső soron egy korábbi civilizációs időszakba való regressziót jelent, ahol a tényeket eldobjuk és csak a hiedelmek vitatkoznak egymással. Ezáltal a felvilágosodás fő eszméit dobjuk ki az ablakon.

Vannak, akik állítják, hogy az amerikai választást az álhírek döntötték el. Én ezt biztonsággal nem tudom alátámasztani vagy cáfolni, nincsen jelenleg eszközünk erre. Amit viszont tudunk, hogy nagyon komoly az álhírek szerepe. A 2016-os választás körül az amerikaiak többsége hajlamos volt hinni olyan álhírekben, mint hogy a pápa kampányolt Trump mellett, vagy hogy Hillary Clinton pedofil hálózatot futtatott. A Political Capital kutatásai szerint Magyarországon is vannak olyan összeesküvés-elméletek, amelyek széles körben elterjedtek a választók körében. Ezek sok választót tudnak mozgósítani, de hogy pontosan milyen a szerepük a választói viselkedésben, azt még nem tudjuk.

Az egészséges életmóddal kapcsolatos magatartásban viszont egyértelműen fontos szerepük van a dezinformációknak. A koronavírus járvány arra mutatott rá, hogy ha van egy válságjelenség, ami szorongást kelt bennünk, akkor nagyobb valószínűséggel fogadunk el megnyugvást okozó elméleteket a magyarázatára. És ezek az elméletek többnyire tévesek. A válság idején megnő a dezinformációk piaca. A mai világban rengeteg információ vesz minket körül, ami megkönnyíti, hogy megvezessenek minket. És ezzel kapcsolatban még nem alakult ki immunitás az emberekben. A társadalomtudományok feladata, hogy kidolgozzák, miként lehet az embereket immunissá tenni a dezinformációra a digitális korban.

Valóban vannak összeesküvések a világban. Nyitottabb társadalmakban azonban az összeesküvéseknek kisebb a tere. A probléma ott kezdődik, ha azokat az intézményeket kezdik leépíteni, amelyek az összeesküvéseket leleplezhetik. Például a sajtót, a parlamentet vagy az alkotmánybíróságot. Vagy a civil szervezetek szerepét csökkentik. Az összeesküvés egy természetes tevékenység, de ahol társadalmi ellenőrzés van, ott kevesebb a terük az összeesküvőknek.

Az összeesküvéses gondolkodásnak három fő ismérve van. Először is, óvakodjunk azoktól a magyarázatoktól, ahol a szuperemberek egy kis csoportja kieszel valami ördögi tervet, és azt tökéletesen összehangoltan végrehajtja. A világ nem így működik. Az emberek tökéletlenek.

Egy másik jellemzője az összeesküvés-elméleteknek, hogy minden jelenség között összefüggést látnak. Természetes funkciója az intelligenciának, hogy összefüggéseket keres a világban. De ha ezt túlhajtjuk, akkor tévútra vezet minket. Pszichológiai kutatások bebizonyították, hogy akik hajlamosak hinni összeesküvés-elméletekben, azok jobban belelátják az absztrakt festményekbe is a mintázatot.

A harmadik ismérv, hogy az összeesküvés-elméletek szerint mindig az áll egy esemény mögött, akinek az érdekét szolgálja. Például ezzel a gondolkodással könnyen igazolható, hogy a koronavírus járványt a kézfertőtlenítő cégek okozták. Karl Popper ezt a gondolkodást alapos kritikában részesítette. Rámutatott, hogy a világot gyakran a szándékos cselekedetek nem szándékolt következményei alakítják. Azt a példát hozta erre, hogy ha mi lakást akarunk vásárolni, akkor azáltal, hogy megjelenünk a lakáspiacon vásárlóként, azzal máris megváltoztatjuk magát a piacot is.

Egyértelműen látjuk, hogy a járvány kapcsán egymásba játszanak a különféle összeesküvés-elméletek logikái, és a közösségekben is nagy az átjárhatóság például az oltástagadó, a migráns-ellenes és a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek között. Ez a világ jól tolerálja az ellentmondásokat is. Ugyanazon fórumokon, ahol megjelenik, hogy a koronavírus kamu, ott megjelenik az is, hogy tömegpusztító fegyver.

A kollégákkal eddig is több olyan kutatást folytattunk itt az ELTE-n, amelyben például a vágyteljesítő álhírek pszichológiai hátterét, vagy éppen az összeesküvés-elméletek pszichológiai „ellenszerét” kutattuk. Írtam egy ismeretterjesztő monográfiát a témában, részben az ELTE-n megvédett doktori disszertációm eredményeire támaszkodva. A jövőben pedig a Bolyai János Kutatói Ösztöndíjnak köszönhetően vizsgálhatom az ELTE PPK-n a tudományellenes és áltudományos vélekedések szociálpszichológiai hátterét. A kutatások szerint a tényszerű cáfolat és a nevetségessé tevés eredményes lehet az összeesküvés-elméletekkel szemben. Fontos, hogy ne essünk a post-truth csapdájába, és ne gondoljuk, hogy csak irracionális érvekkel lehet hatni az emberek gondolkodására. A racionális érvelés hatékony lehet azoknál, akik nem nagyon elkötelezettek egy téveszme iránt. Egy olyan összeesküvés-elmélet hívőre, aki az egész életét erre tette fel, esetleg ebből él, nem fogunk tudni hatni észérvekkel., de ők kevesen vannak. Fontos, hogy higgyünk a racionális érvek erejében. A nevetségessé tevés pedig kétélű fegyver. Soha nem szabad az embert nevetségessé tenni, mert azzal feldühítjük és megalázzuk. Csak az elméletet lehet nevetségessé tenni.

Arra, hogy mikor kell szembeszállni az összeesküvés-elméletekkel én egy hármas kritériumrendszert alkalmaznék. Az első, hogy legyen egyértelműen téves. De ez még nem elég önmagában. Fontos, hogy az elmélet népszerű is legyen. Ha egy elmélet híveinek a száma alacsony, akkor nem érdemes vele foglalkozni, mert meg van a veszélye, hogy mi magunk terjesztjük el. A harmadik dolog, hogy legyen veszélyes. A laposföld összeesküvés-elméletet például a nem veszélyes elméletek közé sorolom. Egy laposföld-hívő nem árt senkinek, de egy koronavírus-tagadó elmélet, ami a maszkok viselése ellen érvel, az nagyon veszélyes, és rengeteg halálos áldozatot eredményez.

Nagyon veszélyesnek tartom, amikor tudományos szaktekintélyek leülnek beszélni összeesküvés-elmélet hívőkkel. Vannak kérdések, amelyeket nem lehet vita tárgyává tenni. Például, hogy meghalt-e hat millió zsidó a holokausztban. Egy ilyen elméletet ne tegyünk nyilvános vita tárgyává, mert az összeesküvés-elméleteket terjesztők gyakran sokkal eredményesebben képesek meggyőzni az embereket a saját terepükön, a médiában. Hiszen izgalmasak, provokatívak. Az ilyen elméleteket cáfolni kell a médiában, de nem vitára bocsátani.

Az interjút készítette: Sárosi Péter, ELTE PPK doktorandusz