Az animációtól jó egy multimédiás mese

2018.12.12.
Az animációtól jó egy multimédiás mese
A Journal of Experimental Child Psychology nevű folyóiratban jelentek meg a Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport legfrissebb eredményei. Garai-Takács Zsófia török és holland kollégákkal egy kísérletben tesztelte, hogy mitől jók a multimédiás mesék.
A kutatók korábbi eredményei szerint a jólszerkesztett multimédiás mesék ugyanis jótékony hatással bírnak a gyerekek szövegértésére és szótanulására (Takacs és mtsai, 2015). A jelen kísérlet során azt vizsgálták, hogy ez a jótékony hatás minek tudható be: a vizuális elemeknek (animált illusztrációk) vagy a hanghatásoknak (háttérzene, hangeffektek). A vizsgálatot egy 99 fős óvodáskorú török mintán végezték, és azt találták, hogy míg a vizuális elemek jelentősen segítettek a meseértést, a hanghatások nem járultak ahhoz hozzá, sőt, negatív hatással bírtak a mesékből való szótanulásra. Fontos megjegyezni, hogy a kísérletben olyan multimédiás meséket alkalmaztak, amelyek a kutatók szerint optimális, a szöveg tartalmához igazodó vizuális elemeket és hanghatásokat tartalmaztak (azokra a vizuális elemekre zoomolt rá a kamera, illetve azok voltak mozgásban, amelyekről a narráció szólt). Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a jólszerkesztett animált illusztrációk hozzájárulnak az óvodások meseértéséhez.
 
A jelen eredmények fontos konklúziókkal bírnak a digitális mesék és meseappok fejlesztői számára, illetve a gondviselők és pedagógusok számára amikor a különböző multimédiás mesék között válogatnak.
 
A cikk az alábbi linken érhető el: