Abortusz férfiszemmel

Doktori disszertációjában a művi abortusz pszichoszociális körülményeit vizsgálta, és kutatási eredményei azóta is meghatározónak tekinthetők a témában.
Pszichológiai szemszögből valóban nagyon kevés kutatás született az abortuszról, amit az is jelez, hogy a mi adatfelvételünk már négyéves, de azóta sem igazán tudok újabbról. A férfi vonatkozásokról pedig még nemzetközi szinten is alig vannak adatok. Ez egy nehezen általánosítható terület, hiszen más-más a szociokulturális környezet. A miénk egy nagymintás, 1700 főt bevonó vizsgálat, ami három különböző kutatásból áll.

Részletesen foglalkozik benne az ún. abortuszattitűdökkel. Mit jelentenek ezek?
Azt néztük meg, hogy milyen tényezők határozzák meg az abortusszal kapcsolatos nézeteket. Az eredmények szerint leginkább a vallásosság, a gyerekek és a tervezett gyermekek száma, illetve az játszik szerepet, hogy ki mennyire tartja a gyermekvállalást kitüntetett vágynak a saját életében.

Nagyon fontos azonban,

hogy az abortuszról nem lehet általánosságban beszélni, csak egyedi abortuszok vannak!

Egy 15 éves kislány vagy egy negyvenes, négy gyerekes anyuka terhességmegszakítása egészen más helyzet, amit másként is kell megközelíteni. Ez volt kutatásunk konklúziója is: veszélyeztető körülmények esetén, például, ha valamelyik szülő beteg, vagy fiatalkorú, vagy az anya hajléktalan, elfogadóbbak vagyunk. Ezzel szemben az olyan esetekben, amikor valaki azért dönt a műtét mellett, mert például a tanulmányaiban gátló tényezőt jelentene a gyerek, már kevésbé vagyunk toleránsak.

A pszichológia eddigi felfogása szerint mindenki elhelyezhető valahol egy olyan kontinuumon, amelynek az egyik végpontján a morális okok hangsúlyozása van – az élet a fogantatással kezdődik, a magzat jogai védendők, élet-halál kérdésében csak Isten dönthet –, a másik végén pedig az önrendelkezés, a női jogok hangsúlyozása áll. De ma már azt is tudjuk, hogy hiába helyezkedik el valaki valahol ezen a skálán, még nem biztos, hogy minden egyes esetben eszerint is fog ítéletet hozni.

A kutatás során azt is vizsgálták, hogy milyen pszichés következményekkel járhat a terhességmegszakítás.
Számomra a kutatás egyik legtanulságosabb része az volt, amikor olyan nőket kérdeztem, akiknek évekkel korábban volt abortusza. Kiderült: az, hogy ki mennyire tudja feldolgozni ezt az eseményt, az nagyban függ az abortusz okától. Ebből a szempontból a legsérülékenyebbek a fiatalkorúak voltak és azok, akik amiatt kérvényezték az operációt, mert nem volt stabil párkapcsolatuk. Az is világossá vált, hogy azok a nők tudják sikerrel feldolgozni a traumát, akik azt érzik, hogy saját maguk hozhatták meg a döntést, amihez minden információ a rendelkezésükre állt, illetve, ha van mögöttük egy stabil és támogató partner.

Itt kerül a képbe a férfi nézőpont fontossága.
Egyfelől a férfipartner támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy a nők lelkileg jól át tudják vészelni ezt a nehéz döntést. Másfelől viszont a férfinak saját jogán is része van ebben, hiszen ő is elveszíti a gyermekét. Ha belegondolunk abba, hogy az abortuszok mögött a leggyakrabban említett ok az anyagi helyzet, és a férfinak mint családfenntartónak azt kell megélnie, hogy anyagi okok miatt nem tudnak vállalni egy gyereket, akkor könnyen megérthető az ő szemszögük is. Azért nagy probléma, ha erről nem beszélünk, mert

ezek a férfiak nem fogják tudni, hogy ez egy normális érzés, és lehetne segítséget kérni.

Jelenleg milyen lehetőségeik vannak az apáknak? Mekkora részük vesz részt például az abortuszt megelőző kötelező tájékoztató alkalmakon vagy kíséri el a partnerét a beavatkozásra?
A védőnők elmondása szerint nagyon kevesen mennek be a CSVSZ (Családvédelmi Szolgálat) tanácsadására, inkább kint megvárják a párjukat, ami nagy kár, mert a férfinak is információra van szüksége a döntéshez, és nem biztos, hogy egy férfi ugyanazokat a kérdéseket tenné fel, mint egy nő. Pedig még ott is, ahol alkalmi kapcsolatból jött létre a várandósság, a nők 60 százaléka egyeztet a partnerével. Sajnos nincs meg ennek a hagyománya, nincsenek erre kampányok, amik felvilágosítanák a férfiakat. Nagy-Britanniában például néhány éve zajlott a MenToo mozgalom, ami a férfiak tájékoztatását célozta.

Sokszor hallom azt ellenérvként, hogy a férfiak az agresszorok, akiknek az akarata érvényesül ebben a helyzetben. Ez volt a szívhangrendelet benyújtásának egyik indoklása is: támogatni kell a nőket, hogy megtartsák azokat a magzatokat, amiket a férfiak el akarnak vetetni. Persze vannak ilyen helyzetek is, de általánosítani kár. Ha a két nemet szembenálló felekként látjuk ebben a helyzetben, azzal pont a partnertől kapott támogatás lehetőségét vesszük el a nőktől (és a férfiaktól is).

Mi van azokban az esetekben, amikor a nő annak ellenére választja a terhesség megszakítását, hogy partnere szeretné megtartani a gyermeket?
Ez elképesztően nagy érzelmi megterhelést jelent a férfi számára, de szerencsére viszonylag ritka helyzet. A média ellenben szinte mindig csak ezt az oldalt mutatja be a férfiak szemszögéről.

Ahogy említette, a trauma feldolgozásában nagy szerepe van a megelőző tájékoztatásnak. Hogy állunk ebből a szempontból?
Egy részét az érintettek megkapják a CSVSZ-tanácsadáson, ugyanakkor nagy szívfájdalmam, hogy a tájékoztató lapról hiányzik, hogy bizonyos tünetek fennállása esetén pszichológushoz kell fordulni.

Ami a médiát illeti, ott csupán a fájdalom, a stigmatizáció merülnek fel mint kulcsszavak, arról nem szólnak a híradások, hogy hol lehet segítséget kérni. A kiegyensúlyozott tájékoztatástól nagyon messze vagyunk, így pedig nagyon nehéz felelős döntést hozni.

Nem mutatják be azt sem, hogy ma Magyarországon a KSH adatai szerint az abortusz a 20-24 éves korosztályban a leggyakoribb, ahogy arról sem beszélünk, hogy a mélyszegénység sújtotta régiókban élő és az alacsonyan iskolázott nőknél kiugróan magas a művi terhességmegszakítások száma: a 8 általánost sem végzett nők és a diplomások között tizenegyszerszeres a különbség.

Ön miben látja a megoldást?
Az alapvető probléma, hogy nem egyformán elérhető a fogamzásszabályozás minden társadalmi szegmensben. Az Európai Parlamenti Fórum a Szexuális és Reproduktív Jogokért minden évben készít egy fogamzásgátlási atlaszt, ahol pontozzák az intézményes kommunikációt, a családvédelmi tanácsadást, a fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférést. 100 pont a maximum, Magyarország 44,9-et ért el.

Véleményem szerint nem azokat a nőket kellene büntetni, akik már így is nehéz helyzetben vannak, hanem a fogamzásgátló eszközök hozzáférését, a pszichoedukációt kellene biztosítani, illetve extra figyelmet kellene fordítani a legsérülékenyebb csoportokra, vagyis az alacsonyan iskolázott, rossz anyagi helyzetben levő, kistelepülésen élő fiatal nőkre.

Ők kitől kérhetnek segítséget?
Minden megyei kórházban van pszichiátriai gondozó, ahol elvileg rendel pszichológus is, TB-finanszírozottan. Léteznek egészségfejlesztési irodák az országban, ahol szintén térítésmentesen ellátják a pácienseket. De hiába állnak ezek rendelkezésre, ha valakinek az gondot jelent, hogy beutazzon a kistelepülésről mondjuk Miskolcra, vagy ha hosszú a várólista, de az élet nem áll meg addig sem, amíg valaki segítséghez jut. Krízis esetén a lelkisegély telefonszolgálatot érhetik el (116-123).

A pszichológusnak megvan a megfelelő tudása arra, hogyan kezelje az abortusz után traumatizált nőket és férfiakat? Oktatják ezt az egyetemen?
Itt az ELTE-n minden információhoz hozzájuthatnak a hallgatók. Kurrens kutatási eredményekkel dolgozunk, friss adatokat és összefüggéseket tárunk a diákok elé. A mesterszakon, ami klinikai és egészségpszichológia specializációval Budapest mellett már Szombathelyen is elvégezhető, ezzel a témával is foglalkozunk a képzés során. Akinek van kedve a reproduktív egészségpszichológiával külön is foglalkozni, minden segítséget megkaphat tőlünk. Akár kutatásokba is be lehet kapcsolódni.