A XXXIV. Országos Tudományos Diákkör Konferencia

Idén először karunk adott otthont a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának, amely nagy sikerrel zajlott le 2019. április 24-26. között.


Eredmények

A három nap során 191 pályamunkát mutattak be; 132 pszichológia, 33 pedagógia, 17 andragógia és 9 könyvtártudományi előadás hangzott el, többek között olyan érdekes és aktuális témákban, mint a mesterséges intelligencia, vagy a klímaváltozás. A szekcióelőadások mellett olyan további tudományos-szórakoztató programokkal készültek a szervezők, mint a nagysikerű Science Slam, amelyet az OTDK történetében először rendeztek meg és amelynek során a jelentkezőknek nyolc percben, szórakoztató és közérthető formában kellett bemutatniuk tudományos eredményeiket. A Science Slam nyertese Csirmaz Luca, karunk elsőéves pszichológia mesterszakos hallgatója lett, aki előadásában arról beszélt, hogy hogyan ismerhetjük fel bőrünk aktivitása és a világban rejlő érzelmek értelmezése során, hogy egy-egy helyzetben agyunknak éppen a pozitívan gondolkodó vagy a szorongó fele tevékenykedik.

Az eredményekről részletek ITT és a konferencia honlapján.