„A PPK-n sok szerepben volt lehetőségem kipróbálni magam”
Ha három szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent számodra a PPK, mik lennének azok?
Biztonság, fejlődés, megoldáscentrikusság.
Hogyan változott a feladatköröd az elmúlt évek során? Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?
Azt mondanám, hogy akkor sem volt könnyebb. Sok változás történt az elmúlt huszonhat év alatt, és többfajta szerepben, feladatkörben volt lehetőségem kipróbálni magamat.
1994-ben végeztem pszichológia szakon, majd rögtön PhD-zni kezdtem. A doktori képzés utolsó évében már volt egy félállásom az egyetemen, és aztán 1997-ben, amikor végeztem, teljes állású munkát kaptam. Azóta – a gyermekeim születését követő pár évet leszámítva – folyamatosan az Pszichológiai Intézetben dolgozom. Tehát PhD-hallgatóként indultam, és lépkedtem fokozatosan a tanársegéd, adjunktus, docens pozíciókba. A feladatköröm az évek során egyre felelősségteljesebb lett, ami valószínűleg illik hozzám, bár nem törtem magam, hogy egyre több terhet szeretnék. Áttekintve ezt a két és fél évtizedet, úgy gondolom, valószínűleg szinkronban volt azzal, ami bennem potenciálisan kibontakozhatott.
Mi a legkedvesebb karhoz kötődő emléked?
Érdemi, tartalmas beszélgetések kollégákkal, amik nemcsak szakmai kérdéseket érintettek, hanem a világgal kapcsolatos közös látásmód megélését is.
Mi volt a legnagyobb kihívás a PPK-s éveid során, és mire vagy a legbüszkébb?
Nagy kihívást jelentett a pszichológia MA képzés átalakítása. Sokkal nehezebb volt, mint vártam. Büszke arra vagyok, hogy el tudott mozdulni a képzés olyan irányba, ami jobban megfelel a korunk (és a hallgatók) igényeinek.
Kik inspiráltak, kik segítettek a legtöbbet ebben az időszakban?
Azok a kollégák, akik hasonlóan gondolkodtak, és nyitottak voltak a változásra.
További jubileumi interjúink itt olvashatók.