„A kedves emlékeim az emberekhez kötődnek”

2023.06.05.

Solymosi Katalin, a Pszichológiai Intézet Tanácsadás- és Iskolapszichológia Tanszékének oktatója, a kar fogyatékosügyi koordinátora húsz évvel ezelőtt az egykori Tanárképző Főiskolai Karról érkezett a PPK-ra. Közel három évtizedes odaadó felsőoktatási oktatói tevékenysége elismeréseként 2019-ben Pro Facultate Díjban, 2022-ben pedig ELTE Pedagógusképzéséért Díjban részesült. Jubileumi interjúsorozatunkban ezúttal ő mesélt nekünk.

Ha 3 szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent számodra a PPK, mik lennének azok?
Lehetne 3x3 szó? Kötődés, kapcsolatok, kihívások. Tanulás, tanítás, túlterheltség. Színek, szakmaiság, szabadság. Ha csak egy szó lehetne, akkor reziliencia.

Hogy emlékszel vissza a kezdetekre 20 év távlatából? Hogyan változott a feladatköröd az elmúlt évek során?
Benne voltam a megalakulási folyamatban, az átmenetet koordináló kari bizottság, az Egyetemi Tanács (majd Szenátus) és a Tanárképzési Tanács tagjaként, így azóta is fontos számomra a PPK egésze. Már húsz éve vagyok tagja a Tanulmányi Bizottságnak, én vagyok az egyedüli ilyen a karon. Az évek alatt megtanultam szervezetben gondolkodni, megérteni az eltérő érdekeket képviselők álláspontját, megkeresni az ügyek mögötti szempontok sokféleségét, eligazodni a szabályzatokban. Ezt a tudást jól tudom kamatoztatni fogyatékosügyi koordinátorként is, amely tisztséget 2015 óta töltöm be. Megtisztelő, hogy rám bízták ezt a fontos feladatot.

Oktatási feladataim fókuszában jelenleg a tanárképzés áll, de az utóbbi három és fél évben újra visszatértem a pszichológusképzéshez is.

Mi a legkedvesebb karhoz kötődő emléked?
Hogy megalakult. :)

A kedves emlékeim az emberekhez kötődnek. Jó érzéssel tölt el, hogy a 20 év alatt a karbantartóktól a dékánokig az itt dolgozók döntő részét ismertem személyesen is.

Mi volt a legnagyobb kihívás a PPK-s éveid során, és mire vagy a legbüszkébb?
Alkalmazkodni a változó feltételekhez. Nem mindennel sikerült jól megbirkóznom – például a prompt kommunikáció mennyiségével mindig küzdök –, de arra büszke vagyok, hogy megtanultam fejlesztő szemlélettel, módszertani változatossággal tanítani, a pandémia alatt online változatban is. Leginkább pedig arra, hogy még mindig nem égtem ki a tanárképzés újabb és újabb kényszerű átalakításaiban.

Kik inspiráltak, kik segítettek a legtöbbet ebben az időszakban?
A kollégáim döntő többsége inspirált valamiben, és segíteni is sokan segítettek, konkrét és átvitt értelemben is. Hálás vagyok érte. Remélem, mások is úgy gondolnak rám, mint inspiráló és segítőkész emberre.

További jubileumi interjúink itt olvashatók.