Nagyszabású replikációs projektben vett részt az ELTE PPK Szociálpszichológiai Tanszéke

A ManyLabs2 elnevezésű nagyszabású replikációs projekt keretében 28 klasszikus és mai pszichológiai kutatás megismétlésére került sor a világ 60 különböző laborjában, köztük az ELTE PPK Szociálpszichológia tanszékén is.
A replikációs vállalkozás érdekessége, hogy számos, a pszichológiai kutatásokban általában alulreprezentált, nem nyugati, képzett, iparosodott, gazdag és demokratikus (ú.n. WEIRD) országban is zajlott adatgyűjtés. A vizsgált 28 kísérlet közül csupán 14 eredményeit sikerült megismételni. Az eredmények azonban nagy konzisztenciát mutattak a laborok között, tehát amelyik eredmény általában replikálhatónak mutatkozott, az szinte minden laborban megismételhető volt. Az a kísérlet azonban, amelyik elbukott a replikáció próbáján, azt szinte sehol nem sikerült megismételni. Ez az eredmény arra utal, hogy a replikációs nehézségek elsősorban nem az eredeti kutatásban használt minta sajátosságaival függnek össze. A ManyLabs2 eredményeinek lefontosabb üzenete, hogy továbbra is fontos foglalkoznunk a kutatási módszerek szigorúbb ellenőrzésével és törekedni az adatgyűjtés és feldolgozás maximális átláhatóságára.
A tanulmány az Advances in Methods and Practices in Psychological Science folyóiratban jelent meg. A kutatás minden eredménye elérhető az Open Science Framework oldalán: https://osf.io/8cd4r/ 
Résztvevők: 
Berkics Mihály
Kende Anna
Orosz Gábor
Ujhelyi Adrienne

2018.11.20.