Sikeresen zárult az Inside Out – Outside In: Building bridges in Teacher Education projekt

A 2015-2018 közti időszakban zajló projekt hét egyetem együttműködésében valósult meg, a magyarországi partner az ELTE PPK Neveléstudományi Intézete volt, Kopp Erika, egyetemi adjunktus vezetésével. A projekt célja a tanárjelöltek lemorzsolódással és interkulturalitással kapcsolatos kompetenciáinak fejlesztése volt.
A fejlesztő csapat olyan 10 napos intenzív programokat tervezett és valósított meg, amelyek során a partneregyetemek oktatóinak vezetésével egyetemenként 4-4 hallgató, (az egyes intenzív programokon 28 hallgató) tréningeken, iskolalátogatásokon, előadásokon és megbeszéléseken vett részt. A multikulturalitást fókuszba állító program fő célja, hogy felkészítse a tanárképzésben résztvevő hallgatókat az innovatív módszerekkel való tanításra: a hallgatók kognitív, érzelmi és társas tanulási folyamatok során bővítik pedagógiai repertoárjukat. A Neveléstudományi Intézetet Kálmán Orsolya és Kopp Erika képviselte. A projekt számos olyan innovatív pedagógiai megoldást is alkalmazott, mint a derive és a sketchbook, illetve drámapedagógiai módszereket is megismerhettek a résztvevők.
Az elkészült anyagok, képzési javaslatok, háttéranyagok a projekt weblapján érhetők el: https://inouterasmus.wixsite.com/resources

2018.11.19.