Work in Progress Szimpózium 2018

Az ELTE PPK Kognitív Pszichológia Tanszéke 2018-ban is megszervezi a hallgatói minikonferenciát, amelynek keretében PhD-vel még nem rendelkező hallgatók mutathatják be kutatásukat, és visszajelzést kaphatnak széles körű szakmai közönségüktől. 
Az esemény lényege, hogy minél többen prezentálhassák munkájukat. A rendezvényen azok a hallgatók vehetnek részt, akik még nem rendelkeznek PhD-fokozattal (tehát MA hallgatókat és PhD hallgatókat is várunk). Az esemény nyitott, az ország minden egyeteméről várjuk a jelentkezőket.
Időpont: 2018.12.17. (hétfő), 9 órai kezdéssel 
Helyszín: ELTE PPK, Pszichológiai Intézet, Izabella utca 46., Révész Géza terem (301-es terem)
Téma: bármilyen kognitív téma. Az előadások tárgya lehet akár befejezett empirikus kutatás, akár kutatási terv, amelyet a hallgató majd meg szeretne valósítani.
Nyelv: alapértelmezetten az angol. Magyar nyelvű előadást a program végén tudunk szerepeltetni.
Az előadások hossza: befejezett kutatás esetében 10 perc, kutatási terv esetében 5 perc. A vita ideje nem limitált.
Jelentkezés cím és absztrakt beküldésével itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScHwoVOHK6NoKR5-_zskofw2dyfdm_AOadZ0tTn8V6WYT-muw/viewform
Az absztrakt hossza: maximum 150 szó.
Határidő: 2018.12.09. 23:59.
A végleges program a jelentkezési idő után lesz elérhető. A rendezvényről érdeklődni a Kognitív Pszichológia Tanszéken Tolmár Fanninál (tolmar.fanni@ppk.elte.hu) és Németh Adrienn-nél lehet (nemeth.adrienn@ppk.elte.hu).

2018.11.12.