Tájékoztató az oklevél átvételének lehetőségeiről a 2017/18/2 félévben a budapesti képzési helyszín hallgatói számára

Tájékoztató az oklevél átvételének lehetőségeiről a 2017/18/2 félévben a budapesti képzési helyszín hallgatói számára
Karunkon a budapesti képzési helyszín végzős hallgatói oklevelüket legkorábban a sikeres záróvizsgájukat követő 30. napon vehetik át, ha az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga-követelményeket is teljesítették. A záróvizsga és az oklevél kiállítása közötti időszakban a hallgatónak lehetősége van igazolást kérni arról, hogy az oklevele kiállítása folyamatban van. Ez az igazolás a záróvizsgát követően 30 napig érvényes, és ezen idő alatt teljes egészében helyettesíti az oklevelet (pl. a felvételi eljárásban). A záróvizsgával, a kérhető igazolásokkal, illetve az oklevél kiállításával kapcsolatos egyéb információkról ezen a linken tájékozódhat.

A hallgatónak az oklevél átvételére döntése alapján három lehetősége van, oklevelét átveheti
1. a diplomaosztó előtti időszakban egyénileg, a Neptunban benyújtott nyilatkozata alapján, vagy
2. a kari diplomaosztó ünnepségen, vagy
3. a diplomaosztó után, augusztus 22-től.


1. Tudnivalók az oklevél diplomaosztó előtti, egyéni átvételéről
Ha a hallgató az oklevelét a diplomaosztó előtt, de legkorábban záróvizsgáját követő 30. napon, kívánja átvenni, ezt a Neptunban tett nyilatkozatban jelezheti. A nyilatkozat bejelentkezés után a Neptunban az Ügyintézés > Kérvények menüpont alatt érhető el 2018. június 24-én 24:00 óráig. A hallgató nyilatkozata alapján oklevelét a diplomaosztó ünnepség előtt személyesen vagy meghatalmazott útján veheti át, de felhívjuk figyelmét, hogy ezzel a hallgató lemond a diplomaosztó ünnepségen való részvételről. Amennyiben a hallgató nyilatkozatot tesz, az oklevél átvételének módjáról, helyéről és idejéről Neptun-üzenetben kap személyes tájékoztatást. Aki ilyen nyilatkozatot nem tesz, a diplomaosztón vagy azt követőleg veheti át az oklevelét.

2. Tudnivalók a diplomaosztóról
A Pedagógiai és Pszichológiai Kar 2018. július 20-án, pénteken és július 25-én, szerdán rendezi meg diplomaosztó ünnepségeit a 2017/2018. tanév tavaszi félévében a budapesti képzési helyszínen végzettek számára, a következő szakos beosztás szerint:

2018. július 20. pénteken
10:00 órakor a pszichológia BA, és a (korábbi rendszerű) pszichológia egyetemi szakon végzettek,
12:00 órakor a pszichológia MA szakon végzettek,
14:30 órakor szakirányú továbbképzésben az általános és családügyi mediáció, a múzeumpedagógiai szaktanácsadó, a pedagógiai szakpszichológus, a perinatális szaktanácsadó, a szexuálpszichológiai szakpszichológus és a tanácsadó szakpszichológus szakon végzettek vehetik át oklevelüket.

2018. július 25. szerdán
10:00 órakor az andragógia MA, az emberi erőforrás tanácsadó MA, az interkulturális pszichológia és pedagógia MA, a neveléstudományi MA, a (korábbi rendszerű) pedagógia egyetemi szakon, és a kognitív tanulmányok (cognitive science) MSc szakon végzettek,
12:00 órakor az andragógia BA, a pedagógia BA, a sportszervező BSc, a rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc és a (főiskolai) művelődésszervező szakon végzettek,
14:00 órakor a tanári MA és a (korábbi rendszerű) egyetemi tanári képzésben részt vettek,
16:00 órakor szakirányú továbbképzésben a fejlesztőpedagógus, a pedagógus szakvizsga, a mentortanár-képzés, a módszertani szaktanácsadó a tehetséggondozásban, valamint a közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakon végzettek vehetik át oklevelüket.

Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula (Budapest VII., Kazinczy u. 23–27.)

A diplomaosztó ünnepség előtt két héttel az oklevél átvételére és az ünnepségen való részvételre jogosult hallgatók névsora a honlapon közzétételre kerül, és számukra a tudnivalókról Neptun-üzenet, valamint e-mail formájában a diplomaosztó ünnepségre meghívót is küld a Tanulmányi Hivatal. A diplomát ekkor csak személyesen lehet átvenni, így ünnepségen meghatalmazással nincs mód az oklevél átvételére. A korábbi, egyéni átvételről nyilatkozó hallgatók az ünnepségen nem vehetik át oklevelüket.

3. Tudnivalók az oklevél diplomaosztó utáni átvételéről
Aki a diplomaosztó ünnepségen nem tud részt venni, és június 24-ig nem tett nyilatkozatot az oklevelének egyéni átvételéről, az oklevelét személyesen vagy meghatalmazott útján a Tanulmányi Iroda ügyfélterében tudja átvenni augusztus 22-től a kihirdetett ügyfélfogadási időben.

PPK Tanulmányi Hivatal

2018.06.07.