Segítek a szenvedélybetegségek gyógyításában. Ez az, ami érdekel.

Interjú az ELTE új díszdoktorával, Aviv Malakiel Weinsteinnel

A május 11-i Pázmány Napon az ELTE három másik tudós mellett, Aviv Malakiel Weinsteint, az izraeli Ariel Egyetem Integratív Agykutató Központjának vezetőjét a PPK ajánlására doctor et professor honoris causa címmel tüntette ki. Az ismert pszichológussal díszdoktorrá avatása kapcsán kutatásairól és a szenvedélybetegségekről beszélgettünk. 

Hogyan kezdett szenvedélybetegségekkel foglalkozni? Mi ragadta meg a figyelmét ebben a témában?

Fiatalkoromban három évet éltem Dániában, ahol egy szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezetben dolgoztam. De ekkor még nem született meg bennem az elhatározás, hogy ezzel később ebben a témában szeretnék kutatni. Később Londonban szereztem pszichológus diplomát, majd a PhD témám a szorongásos zavarok lettek. Ekkor kezdtem szenvedélybetegekkel dolgozni, és ez a munka teljesen lenyűgözött. A kollégáim jórészt pszichiáterek vagy pszichofarmakológusok voltak, így értékelték, hogy van egy pszichológus is a csapatunkban. Elkezdtünk agyi képalkotó módszerekkel foglalkozni, amelynek kapcsán kijutottam Amerikába, ahol szintén erről a témáról tanultam, majd tíz évig ezzel is foglalkoztam. Lassan-lassan magába szívott a tudományterület.

Úgy tűnik, hogy eddigi munkája, tanulmányai során többféle kultúra megismerésére is lehetősége volt. Miként befolyásolják a kulturális jellegzetességek a kutatói munkát?

Természetesen különbségek vannak abban, ahogy egy izraeli, egy amerikai vagy egy európai kutat. De talán az addikció, szerhasználat témakör maga is hangsúlyozza a kulturális eltéréseket, hiszen mindenütt más a szenvedélybetegségekhez való hozzáállás. Úgy látom, hogy Izrael a droghasználat tekintetében meglehetősen liberális, ezért sokkal fejlettebb a felvilágosítás rendszere, ugyanis az emberek kevésbé félnek beszélni a témáról, nincs bennük a büntetéstől való félelem.

A kérdés persze mindenütt nagyon átpolitizált, éppen ezért fontos, hogy találjunk közös tudományos hátteret a párbeszédnek. Izraelben nagyon szabadon beszélhetünk erről a kérdésről, bátorítást kapunk, hogy vizsgáljuk azt. Együtt dolgozom egy kórházzal, ahol rengeteg kutató kísérletezik a kannabisz terápiás felhasználásának lehetőségeivel. De ezzel egyidőben egy másik kutatásomat az izraeli drogellenes hatóság finanszírozza, hiszen ők azért aggódnak, hogy mi történik a fiatalokkal, ha a kannabiszt legalizálják. Rengeteg vélemény ütközik, és még itt van azoknak is a politikai álláspontja, akik nem ismerik a tényeket vagy egyáltalán nem érdeklődnek a tények iránt.

Ön liberális vagy inkább konzervatív álláspontot vall a kannabisz liberalizációjának kérdésében?

Az álláspontom ezzel kapcsolatban tudományos, nem politikai. Ha a kannabisznak negatív hatása van az egészségre, különösen a mentális egészségre, akkor erről tájékoztatni kell a közvéleményt. Ha pedig pozitív hatása van – itt az egészségügyi felhasználásra, lehetőségekre, az orvosi kannabiszra gondolok – arra is nyitni kell. Nekem semmiféle politikai érdeklődésem, érdekem nincs e tekintetben, a közös célunk, hogy tájékoztassunk.

Ha már a tájékoztatást említi, hogyan befolyásolja mindennapi munkáját, hogy egy olyan témát kutat, ami a társadalom és a média érdeklődésének középpontjában áll?

Be kell vallanom, hogy nem nagyon foglalkozom a médiával. Én a tudományos közösséghez tartozom, nem vagyok túl erős az önmenedzselésben. A kutatás mellett terapeutaként is dolgozom, s az egyéni terápiák mellett csoportokat is vezetek olyanok számára, akik le szeretnének szokni valamilyen káros szenvedélyről. Segítek a szenvedélybetegségek gyógyításában. Ez az, ami érdekel.

Hogyan tudja fölhasználni a kutatási eredményeit a terápiában?

Talán meglepően hangzik, de a szenvedélybetegek sokszor kíváncsiak a betegségükre, nagyon tájékozottak azt illetően, hogy mi történik az agyukban például a szerhasználat során. Sokszor használok különböző képalkotó eljárásokat, hogy tisztázzam az emberek előtt, hogyan működik az agyuk, ez segíthet abban is, hogy a gondjaikat miként kezeljék. Az egyik téma, amelyen dolgoztam, az a droghasználattal kapcsolatos sóvárgás volt. Az agyi képalkotó eljárások segítségével láthatóvá válik a folyamat, hogy ez egy inger, el fog múlni, túl lehet rajta lendülni, a neuronoktól függ, amelyek az agyban vannak. És ha ezt az emberek megértik, akkor azt is felfogják, hogy időleges, valóban nem kell tenniük semmit, mert eltűnik.

Hogyan tud a Pedagógiai és Pszichológiai Kar kapcsolódni ezekhez a kutatási területekhez? Milyen kutatási témákon dolgoznak most együtt a karral?

Hosszabb ideje dolgozunk a szintetikus kannabiszokkal és az agyi képalkotással kapcsolatos vizsgálatokkal. Próbáljuk a kapcsolódási pontokat megtalálni a viselkedési addikciók és a szerhasználattal kapcsolatos szenvedélybetegségek között, a viselkedési mechanizmusokban, pszichológiai folyamatokban. Jelenleg fontos szakmai vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy bekerüljenek-e a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának (BNO) kódrendszerébe az olyan viselkedési addikciók, mint az internetfüggőség, a szexfüggőség, vagy a vásárlásfüggőség. Ha ezek is szerepelnének a BNO-ban, az más státuszt jelentene számukra, és magasabb kutatásra fordítható összegeket is eredményezhetne. Aminek azért lenne jelentősége, mert az emberek nagyon alul értékelik ezeket a problémákat.

Miért gondolja, hogy alul értékelik?

Először is a szerhasználat és a viselkedési addikciók közt van egy nagy különbség: az előbbinél kívülről viszünk be valamit a szervezetbe, az utóbbinál ilyen nem történik. Itt egy viselkedés válik kóróssá. Ezért sokan elbagatellizálják a jelentőségét: mondván, az, hogy minden nap kokaint használsz, nem hasonlítható ahhoz, amikor kényszeresen vásárolsz. Mi elutasítjuk ezt a nézőpontot, mert azt látjuk, hogy egyre többen fordulnak hozzánk azért, mert problémáik vannak például az internet túlzott használata miatt. Látszik az iskolákban, klinikákon, nem lehet tagadni.

Egy másik vélekedés szerint a viselkedési addikció sokszor más pszichológiai problémákkal jár együtt, ezért sokan gondolják, hogy együtt kell őket kezelni. Ez nem túl okos megoldás. Olyan, mintha azt mondanám egy alkoholistának, hagyd abba az ivást, aztán majd beszélünk a problémádról. Erre ő joggal válaszolhatja: ha abbahagyom az ivást, már nem kell beszélnem a problémámról. Természetes, hogy kezelni kell a gyakran a szenvedélybetegséggel együtt járó szorongásos zavart vagy depressziót, de azok, akik ezeket gyógyítják, sokszor nem rendelkeznek tapasztalattal a viselkedési addikciók terén.

Végül pedig ott vannak az érdekcsoportok, amelyek reklámozzák ezeket az aktivitásokat. A videójátékok vagy a pornográfia például hatalmas ipar, így sok érdek fűződik ahhoz, hogy csökkentsék az általuk okozható kártól való félelmet.

Térjünk vissza kicsit a PPK-val közösen végzett munkára. Hogyan került kapcsolatba a karral?

Nagyon szoros együttműködésben dolgozom Demetrovics Zsolttal, akivel öt évvel ezelőtt találkoztam Budapesten az első, viselkedési addikcióról szóló nemzetközi konferencián, ahova egy kerekasztal-beszélgetésre hívott meg. Ezt követően kezdtünk együttműködni, később szerkesztője lettem a Journal of Behavioral Addictions folyóiratnak, amelynek ő a főszerkesztője. Voltak közös hallgatóink és több közös kutatásunk is, végül együtt publikáltunk a szintetikus kannabinoidok témájában. Nagyon izgalmas, érdekes projekteken dolgoztunk együtt.

Milyennek látja az itteni diákokat, a képzést?

Azok a diákjaim, akik itt végezték a mesterképzést, nagyon elégedettek voltak, tetszett nekik a PPK-n folyó munka. Pártolom, hogy az izraeli diákok itt tanuljanak, nagyon fontos, hogy bátorítsuk a nemzetközi együttműködéseket, kutatási ötletekkel is. Amikor az első hallgatóm itt szeretett volna tanulni, nagyon könnyen létrejött az együttműködés, kollégák és barátok lettek a PPK-s oktatókkal és hallgatókkal.

Milyennek találta Budapestet?

Először 2008-ban jártam Budapesten, egy találkozóra utaztam Ausztriába. Az anyai nagyanyám és az édesanyám magyarok, debreceni a család. Számomra nagyon érdekes volt tíz évvel ezelőtt ide jönni, érezni és látni az atmoszférát. Emlékeztem anyám és nagyanyám nyelvére, ismerős volt az étel, a kultúra és irodalom is. Legközelebb 2013-ban látogattam újra ide, kiegyensúlyozottnak, könnyednek éreztem magam. Talán hívhatom ezt otthonosságnak. Megismertem a Magyar Addiktológiai Társaság tagjait és a diákokat is, elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam velük.

Mit jelent az Ön számára, hogy az ELTE tiszteletbeli doktora lett?

Először is nagyon meglepett, hogy ilyen elismerésben részesülök. Számomra ez azt jelenti, hogy észreveszik, amit csinálok. Ez fontos a munkámban és fontos azon az egyetemen is, ahonnan jövök, hiszen ez új egyetem és azt jelenti, hogy észrevesznek bennünket a nemzetközi színtéren is. Fontos, hogy ilyen együttműködéseket építsünk.

 

2018.05.25.