Simor Péter és Szászi Barnabás az ELTE ígéretes kutatói között

2021.11.30.
Simor Péter és Szászi Barnabás az ELTE ígéretes kutatói között
A Tudományos Tanács idén kilenc fiatal kutatónak ítélte oda a kitüntető címet, akik közül ketten a PPK munkatársai: a Pszichológia és neveléstudomány kategória díját Simor Péter, a nyílt tudomány területén elért kiemelkedő teljesítmény különdíját pedig Szászi Barnabás vehette át. A nyertesek kisfilmeken mutatkoztak be.

„Az ELTE ígéretes kutatója” pályázatot 2015-ben hirdették meg először a negyvenévesnél fiatalabb kutatók számára, akik nemcsak saját kutatási területük kiemelkedő szakemberei, de tudásuk átadására is nagy hangsúlyt fektetnek. A díj odaítélésében a nyílt hozzáférésű vagy nemzetközi publikációk kiemelt figyelmet kaptak.

A pályázatok elbírálásában a Tudományos Tanács és a tudományos rektorhelyettes által felkért szakértők vettek részt, akik a tavalyi évhez hasonlóan kilenc pályázót ismertek el díjazással. A „Kinyitjuk a tudományt” – Az ELTE ígéretes kutatója különdíjat idén második alkalommal hirdették meg, és a tavalyi évhez hasonlóan ismét PPK-s kutatónak ítélték oda.

A PPK díjazott oktatói

A Pszichológia és neveléstudomány kategória díjazottja Simor Péter adjunktus, az Alvás, Álom és Kogníció Kutatócsoport vezetője. Pályázatának címe: „Alváskutatás a pszichológia és agykutatás határmezsgyéjén”.

Simor Pétert 15 éve foglalkoztatja az alvás, két éve pedig külön kutatócsoportot is alakított az alvás, az álmodás, valamint az alvó idegrendszer információfeldolgozó folyamatainak kísérleti vizsgálatára. Az általa vezetett alváslaborban a REM alvás mikrostruktúráját vizsgálják az alvásszabályozás tükrében, ennek keretében részletesen jellemzik a fázisos és tónusos szakaszok alatti neurofiziológiai folyamatokat. A kutatásban egészséges, alvászavarban szenvedő, valamint idegsebészeti beavatkozáson átesett epilepsziás személyek alvásregisztrátumait elemezték, emellett a kérgi hálózatok, kéreg alatti területek, talamokortikális hálózatok tevékenységét, valamint a testi ingerekre adott kérgi válaszok jellegzetességeit is vizsgálják.

A labor másik kutatásában az alvásminőség és a nappali pszichózisszerű élmények időbeli együtt járását tanulmányozzák. Az eddigi vizsgálatokban egészséges személyek, valamint a pszichózisszerű élmények megtapasztalása szempontjából magas kockázatú csoportok vettek részt. Eredményeik alátámasztják a leromlott alvásminőség és pszichózisszerű tünetek összefüggését, és arra utalnak, hogy a rossz alvásminőség szisztematikusan előre jelzi a nappali tüneteket. A nappali pszichózisszerű élmények ugyanakkor látszólag nem jelzik előre a következő éjszakai alvás minőségét, de az álmok negatív emocionális töltetével és intenzitásával összefüggést mutatnak.

A „Kinyitjuk a tudományt” különdíjat Szászi Barnabás adjunktus, a Metatudomány Kutatócsoport (korábban: Döntéspszichológia Kutatócsoport) tagja nyerte el.

Szászi Barnabás saját tudományos munkájában is követi a nyílt tudomány elveit, és oktatja is azokat diákjainak, oktatótársainak. Számos módszertani innováció fejlesztésében vesz részt a nyílt tudomány területén, a tudományos eredményeket a tágabb közönség számára is elérhetővé teszi különböző fórumokon. Minden eddig megjelent tudományos publikációjához kapcsolódóan nyíltan hozzáférhetővé tette az empirikus munkák mögött álló adatbázist, az elemzési kódot és a tudományos eredmények megismételhetőségéhez szükséges egyéb adatokat.

A 2020-as SIPS (Society for the Improvement of Psychological Science) konferencián többedmagával Retrospective Open Science hackatont szervezett, ahol a résztvevők arra dolgoztak ki megoldásokat, hogy a nyílt tudomány alapelveit a múltbeli kutatásokra is ki tudják terjeszteni. Társaival új módszertant dolgozott ki azzal a céllal, hogy minél több kutatói együttműködésen alapuló munka jelenhessen meg. Megszervezte az ELTE-n az első Open Science Workshop-ot, amelynek keretében az ELTE kutatói és diákjai körében promotálta a nyílt tudomány alapelveit, és ehhez konkrét akciótervet is  nyújtott. Célja, hogy a tudományos innovációk széles közönséghez eljussanak, és a laikusoktól ezekre visszajelzés jöhessen. Ennek részeként 2019 óta másodmagával hírlevelet szerkeszt, amelyben a viselkedéses tudományok legizgalmasabb eredményeit szedik csokorba a laikusoknak.

Az ELTE további kitüntetett ígéretes kutatóiról az elte.hu-n olvashat.