Hallgatói mobilitás
Erasmus+ hallgatói pótpályázat 2019/2020
https://www.ppk.elte.hu/erasmus+
Erasmus+ hallgatói pályázat 2019/2020
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2019/2020. tanévre, Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre.
Az Erasmus+ program keretében a pályázaton nyertes hallgatók 2019. június 1-től 2020. szeptember 30-ig tartó időszakban lehetőséget kapnak:
• Erasmus+ partneregyetemeink egyikén részképzésben részt venni (tanulmányok), valamint
• külföldi egyetemen, szakmai szervezetnél, nonprofit szervezetnél szakmai gyakorlatot teljesíteni.
Részképzés
Célja:
• félév-áthallgatás vagy a szakdolgozat elkészítése;
• legalább 20 kredit teljesítése;
• legalább két szakmai tárgy elfogadtatása az ELTE-n.
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. március 4. 20.00
Szakmai gyakorlat
Célja:
• a hallgató tanulmányaihoz kötődő szakmai tapasztalat szerzése, kutatás;
• bármely európai céghez, szervezethez vagy intézményhez lehet pályázni.
A pályázás folyamatos.
A pályázatokat online, az ELTE Egységes Tanulmányi Rendszerében (NEPTUN) lehet benyújtani. Szakmai gyakorlatra a pályázási időszakon kívül papíron lehet jelentkezni a kari Nemzetközi Irodában.
A benyújtott pályázatokat a kar Nemzetközi Kapcsolatok és Projektek Bizottsága bírálja el. Az általános bírálati szempontok:
• tanulmányi eredmény
• nyelvismeret
• motiváció – célszerű és realisztikus elvárások megfogalmazása
• szakmai célok – a hallgató pontosan fogalmazza meg a fogadó intézményben végezni kívánt tevékenységet
• szakmai aktivitás
• önkéntesség
• mentori feladatok ellátása
• HÖK-ben való részvétel
A fentiek alapján a hallgatónak minimum 20 pontot kell elérnie ahhoz, hogy pályázata érvényes legyen. (Pontszámításról ITT található bővebb információ.)
A bizottság kari rangsort állít fel, amelyet továbbít a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság számára. Ők fogják a nyertes hallgatók végleges listáját meghatározni, várhatóan 2019. április harmadik hetében.
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok listája és hasznos tudnivalók itt találhatóak:
• Részképzés
• Szakmai gyakorlat
A részletes pályázati felhívás letölthető INNEN.
Az ELTE PPK hallgatói számára 2019. február 11-én 14:00 órától Erasmus+ tájékoztatót tartunk a Kazy 215. teremben, ahol részletesen is beszámolunk a program fontosabb tudnivalóiról, valamint az érdeklődők kérdéseit is fogadjuk.
További információ:
https://www.elte.hu/erasmus/palyazat
Kari mobilitás koordinátor: Borbély-Csizinszky Klára
- e-mail: outgoing@ppk.elte.hu
- személyes ügyfélfogadás a Nemzetközi Irodában:
Hétfő 9:00-16:00 (Kazy, fsz1.)
Kedd 9:00-16:00 (Kazy)
Szerda 9:00-16:00 (Kazy)
Csütörtök 9:00-16:00 (Izu 127.)
Péntek 9:00-14:00 (Kazy)