OTDK

Az ELTE PPK eredményei a 36. OTDK-n

2022.10.03.
Az ELTE PPK eredményei a 36. OTDK-n
Az ELTE PPK-t négy tudományterületi szekcióban 74 hallgató összesen 63 pályamunkával képviselte a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Hallgatóink a megmérettetésről 11 első, 9 második és 8 harmadik hellyel, illetve 11 különdíjjal térhettek haza.

A PPK-sok kiemelkedően teljesítettek a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi, valamint a Tanulás- és Tanításmódszertani–Tudástechnológiai Szekcióban, a Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióban pedig valamennyi ELTE-s helyezést a PPK hallgatói szerezték, egyikük a Magyar Diáksport Szövetség jutalmát is megkapta.

A szekciók nyitóelőadásainak megtartására felkért Roska Tamás nyertesek közül ketten szintén a PPK hallgatói: Vekety Boglárka, az ELTE PPK egyetemi tanársegédje Ezek a mai gyerekek! Meta-analízis az érzelmi és viselkedési problémák változásáról az elmúlt évtizedekben címmel a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció zárónapján tartott tudományos előadást. Erdei Luca Alexa, a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet (FTI) oktatója pedig a Tanulás- és Tanításmódszertani–Tudástechnológiai Szekciót nyitotta meg A nemzetközi közös mesterképzések által indukált szervezeti tanulási folyamatok vizsgálata c. előadásával.