Kutatásetikai Bizottság

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végzett tudományos munka etikai vonatkozásainak mérlegelése, a kutatásetikai engedélyek kiadása az erre a célra létrehozott Kutatásetikai Bizottság (KEB) hatáskörébe tartozik. 

A Kari Kutatásetikai Bizottság létszáma tizenhét fő, ebből egy hallgató. Tagjai reprezentálják a pszichológia és neveléstudomány különböző részterületeit.

A PPK-n végzett tudományos és publikációs tevékenységre és az etikai engedélyezésre vonatkozó alapelveket a 2/2015 (II.25) sz. dékáni utasítás összegzi. Ennek értelmében minden olyan kutatómunka, mely emberből vagy emberről nyert adatok elemzésére vonatkozik, és nem egészségügyi természetű, csak kutatásetikai engedély hátterében végezhető.

Amennyiben a tervezett vizsgálatoknak lehet orvosbiológiai ill. egészségügyi vonatkozása, a kérelmet a Semmelweis Egyetem Regionális Intézményi Tudományos és Kutatásetikai Bizottságával (TUKEB) kell engedélyeztetni.

A KEB kizárólag az ELTE PPK közalkalmazotti állásban, vagy professor emeritusi alkalmazásban lévő oktatói / kutatói számára ad ki kutatásetikai engedélyt. A Kari Kutatásetikai Bizottság nem foglalkozik már engedélyezett, támogatott pályázati tevékenység utólagos etikai elbírálásával

A beadás módjáról részletesen a “Kérelmek beadása”  alatt olvashat.

Kutatási- és Publikációs Alapelvek és hatályos rendelkezések:

1_2018_dékáni utasítás az ELTE PPK kutatási és publikációs alapelvei elnevezésű dokumentum alkalmazásáról

További linkek:

Elérhetőség

ELTE PPK Pszichológiai Intézet
1064 Bp. Izabella u. 46.

Ügyintéző:  Pap Julianna 
PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet,
1117 Budapest, Bogdánfy u. 10/B, IV. lph, 2.em.
telefon: (36-1) 209-0619  
e-mail: 
keb@ppk.elte.hu

Kérelmek beadása

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a 2019. június 15-ig beadott kérelmeket a Bizottság jelen szemeszterben elbírálja. A június 15-e után beadott kérelmek feldolgozása 2019. szeptember 10-től kezdődik.

2019. június 1-től kizárólag az új (2019/1) kérelmi nyomtatványon lehet kutatásetikai kérelmet benyújtani.

Kérjük, figyelmesen olvassa végig a következő tájékoztatót és a letölthető nyomtatványokat!

A KEB kizárólag az ELTE PPK közalkalmazotti állásban, vagy professor emeritusi alkalmazásban lévő oktatói/kutatói számára ad ki kutatásetikai engedélyt, a kérelmező (kutatásvezető) csak  tudományos minősítéssel (PhD, CSc, DSc) rendelkező oktató/kutató lehet.

Az etikai kérelmeket a bizottság elnökének, Prof. dr. Molnár Márknak címezve a keb@ppk.elte.hu e-mail címre kell elküldeni kizárólag a KÉRELMEZŐ/TÉMAVEZETŐ ÁLTAL, csak elektronikusan és WORD formátumban. 

A kérelmek elbírálása folyamatos, átfutási idejük mintegy 2-4 hét. Ezt tekintetbe kell venni a tervezett kutatások időzítése folyamán. Már folyamatban levő vizsgálatokhoz a KEB nem ad ki engedélyt.

 

A BEADÁS MENETE ÉS FONTOS FORMAI SZEMPONTOK

amelyeket kérünk szem előtt tartani a kérelmek pontos és gördülékeny kezelése érdekében.

  • Kérjük, hogy a beadáshoz MINDIG a honlapról frissen letöltött, aktuális nyomtatványt használja.

  • Egy email-ben mindig csak egy kérelmet küldjön, a file neve és a levél tárgya legyen azonos, hogy egyértelműen beazonosítható legyen az elbírálási folyamat során, pontosan mit tartalmaz a levél és csatolmánya.

  • A kérelem file elnevezése legyen informatív,  pl. „etikai kérelem_Kérelmező_Neve_Résztvevő_Neve”, vagy "etikai kérelem_Kérelmező_Neve_kutatás_rövid_tárgya”. Lényeges, hogy utaljon az aktuális tartalomra és megkülönböztethető legyen a kérelmező más beadványaitól.

  • A kérelem nyomtatvány első oldalán kérjük pontosan feltüntetni a kutatásvezető munkahelyét (Kar/Intézet/Tanszék).

  • A kérelem nyomtatvány első oldalán kérjük feltüntetni a résztvevő kutató(k) - pl. doktorandusz vagy egyéb hallgató - nevét is.

  • A tájékoztató és beleegyező nyilatkozatot valamint a kérdőíveket és/vagy interjú vázlatokat kérjük a kérelem file-ba belefűzni.

  • Amennyiben személyes adatokat is gyűjt, külön file-ban kérjük küldeni a „Hozzájárulás adatkezeléshez” dokumentumot 
    Filenév:
     „Hozzájárulás_adatkezeléshez_Kérelmező_Neve_Résztvevő_Neve”, vagy  Hozzájárulás_adatkezeléshez_Kérelmező_Neve_kutatás_rövid_tárgya”

  • Ha egy engedélykérés kifogásokkal visszajut a kérelmezőhöz, használja mindig ugyanazt a file-t és file nevet a kérelmező, értelemszerűen kiegészítve a javítandó v. javított megjelöléssel, hogy követhetőek legyenek a kifogások és a javítások.

  • A kérelmező saját utólagos megjegyzéseit, javításait, kiegészítéseit a visszajuttatott file-ban jól látható színjelzéssel (pl. kék) emelje ki (a piros szín kivételével, ami a bizottság jelölő színe), de kérjük, a word korrektúra-funkcióját NE használja. A bizottság által írt észrevételeket ne törölje ki!

  • A kérelmezők email-ben kapnak értesítést a bírálói észrevételekről, ill. a kérelem jóváhagyásáról.

  • A jóváhagyásról szóló értesítést követően a papír alapú, aláírással és pecséttel ellátott engedélyt eljuttatjuk a kérelmezőhöz. 

A kutatási tevékenység befejeztével a KEB részére rövid (8-10 mondat terjedelemben) zárójelentést kell készíteni, melyet a bizottság bizonyos esetekben bekérhet.

A KEB minden hónap utolsó péntekén tart ülést, más napirendi pontok mellett ezen ülésen tárgyalja azokat az etikai kérelmeket is, melyekkel kapcsolatban további eldöntendő kérdések merültek fel az elsődleges bírálat folyamán.

Letölthető nyomtatványok (magyar)
Kutatásetikai kérelem
Hozzájárulás adatkezeléshez - Adatlap
Hozzájárulás adatkezeléshez - Melléklet

Letölthető nyomtatványok (angol)
Ethical permission
Permission to data processing
Permission to data processing - Appendix


Tagok

Elérhetőségek

Molnár Márk PhD, bizottsági elnök, professor emeritus
Pszichológiai Intézet

Horváth H. Attila CSc, bizottsági tag, egyetemi tanár
Neveléstudományi Intézet

Ihász Ferenc PhD, bizottsági tag, egyetemi tanár
Sporttudományi Intézet (Szombathely)

Szabolcs Éva PhD, bizottsági tag, egyetemi tanár
Neveléstudományi Intézet

Szabó Attila DSc, bizottsági tag, egyetemi tanár
Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet

Némethné Tóth Orsolya PhD, bizottsági tag, egyetemi docens
Sporttudományi Intézet (Szombathely)

Nguyen Luu Lan Anh CSc., bizottsági tag, egyetemi docens
Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet

Baska Gabriella PhD, bizottsági tag, adjunktus
Neveléstudományi Intézet

Bányai-Nagy Henriett PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Benkei-Kovács Balázs PhD, bizottsági tag, adjunktus
Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet

Cserjési Renáta PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Garai-Takács Zsófia Katalin PhD, bizottsági tag, adjunktus
Neveléstudományi Intézet

Kaló Zsuzsa PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Kökönyei Gyöngyi PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Miklósi Mónika Barbara PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Sebestyén Nóra PhD, bizottsági tag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

 

Horváth László, bizottsági hallgatói tag, tudományos segédmunkatárs

Garai Imre PhD, bizottsági póttag, adjunktus
Neveléstudományi Intézet

Krekó Péter PhD, bizottsági póttag, adjunktus
Pszichológiai Intézet

Simor Péter Dániel PhD, bizottsági póttag, adjunktus
Pszichológiai Intézet


2018.12.04.