Pszichológiai Intézet
   

Bemutatkozás

Az ELTE Pszichológiai Intézete megkülönböztetett helyet elfoglaló bázisintézménye a hazai pszichológusképzésnek, s egyszersmind a legnagyobb hazai pedagógusképző egyetemen a tanárképzés pszichológiai komponensének biztosítója.

Az ELTE Pszichológiai Intézete az alapképzés mellett posztgraduális szakirányú továbbképzést is nyújt, PhD-programmal és ennek megfelelően habilitációs joggal rendelkezik. A tanárképzés volumene az ELTE egyetemi karain több ezer fő, s az ő szakmai felkészítésük az ELTE szakemberei számára eleve lehetőséget és kötelezettséget jelent az oktatás gyakorlati szférájával való kapcsolattartásra, amiből is értelemszerűen adódik, hogy a pedagógiai pszichológia, az iskolapszichológia, a tanácsadás pszichológiája a posztgraduális szakemberképzésben itt rendelkezik a legnagyobb tradícióval és itt is intézményesedett.

Az intézethez kapcsolódó szakmai fejlemény, hogy az ELTE-n az országban elsőként épült ki a differenciált formákat öltő diáktanácsadás, amely egyfelől az egyetem egészének nyújtott szolgáltatás, másfelől a tanácsadás pszichológiájának tapasztalatgyűjtési területe és sajátos alkalmazási területe. Az intézet szellemi arculatához hozzátartozik az az elméleti úttörő és alapozó munka, amelyet munkatársai az egészségpszichológia új szakterületének meghonosítása érdekében fejtettek ki. Nem utolsósorban a történeti-politikai változások után a piacgazdaság viszonyai között megújuló hallgatói érdeklődés vezetett arra, hogy a pszichológusképzés minden szintjén növekvő szerephez jutott a társadalmi kérdések iránt nyitott és a szaktudományos eredmények gyakorlati alkalmazására törekvő szervezetpszichológia, gazdaságpszichológia, politikai pszichológia és a velük rokon humán (emberi erőforrás) menedzsment.

Az ELTE Pszichológiai Intézetének előtörténetéhez tartozik, hogy jogelődei őrizték meg a pszichológia egyetemi művelésének folytonosságát.

Oktató-kutató munkatársainak száma az 100-at, szakos hallgatóinak a létszáma összességében a 1500-at meghaladja.

Egy időben folyó kutatási és fejlesztési projektjeinek száma több mint 30, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat ápol (az utóbbi tíz esztendőben házigazdája volt szinte valamennyi szub-diszciplina nemzetközi rendezvényének, valamint az európai pszichológusok találkozójának, munkatársai vezető szerepet játszanak nemzetközi szakmai szervezetekben).

Angol nyelvű képzést is folytat, amelynek szakmai színvonala és elismertsége tükrözi azt a tényt, hogy az ELTE ún. MA-képzése kiállja a nemzetközi összehasonlítás minden próbáját. A felsőoktatási integráció új szakmai kihívásokat és lehetőségeket is jelent, a többszintű képzésben pedagógiai és sajátosan a gyógypedagógiai szakterületekkel új típusú együttműködési lehetőségek kínálkoznak, s az integrált ELTE a pedagógusképzés egész spektrumára kiterjedő tevékenysége tág mozgásteret biztosít a pszichológia művelői számára.

Intézetünk oktatási egységeknek, szolgáltató egységnek, kutatóegységeknek ad otthont, továbbá megtalálható nálunk az a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Izabella utcai könyvtára és a Pszichológiai Doktori Iskola.

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2017.03.31.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2017 április Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 23
24 25 26 27 28 29 30
1 2 3 4 5 6 7
ELTE Logo