Felsőoktatás- és Innovációkutató Csoport
   

IMHE – Minőségi tanítás

IMHE

Az ELTE 2009 óta tagja OECD IMHE (Institutional Management in Higher Education) programjának. A programot csaknem negyven évvel ezelőtt, 1970-ben hozták létre, azóta magas szinten intézményesült módon működik. Az IMHE az OECD-n belül lényegében önálló szervezet: saját, az OECD Tanácsának közvetlenül alárendelt irányító testülete van, önálló munkaprogrammal és tagsággal rendelkezik. Tagjai OECD tagállamok oktatási minisztériumai mellett felsőoktatási intézmények és egyéb felsőoktatással foglalkozó szervezetek (Magyarországról jelenleg az oktatási tárcán és az ELTE-n kívül tagja a Szegedi Egyetem). Az IMHE egyedülálló különlegessége az, hogy egyszerre része egy kormányközi szervezetnek, amelyet a tagállamok kormányai felügyelnek, ugyanakkor intézményi tagsága is van. Ebben a felsőoktatás sajátos politikai súlya és státusa fejeződik ki: az államok ezt a szférát az intézményi vezetéssel együttműködve, azzal partnerségben irányítják.

Az IMHE a felsőoktatás-politika és a felsőoktatás intézményi szintű vezetési kérdéseivel foglalkozik, célja az intézményi, regionális és nemzeti szintű felsőoktatási döntéshozók támogatása. 1977 óta saját, évente három alkalommal megjelenő szakfolyóirata van (Higher Education Management and Policy), amely e szakterületen a világ egyik legszínvonalasabb kiadványának tekinthető. A szervezet sokféle szakmai programot szervez, amelyek közül kiemelkedik a kétévente megtartott közgyűléséhez kapcsolódó átfogó nemzetközi felsőoktatási konferencia. Az elmúlt években az IMHE egyik sikeres, jelentős visszhangot kiváltó tematikus programja volt az, amely a felsőoktatás és a regionális fejlődés kapcsolatát elemezte. Az elkövetkező évek kiemelkedő programja lesz várhatóan az, amely a felsőoktatásban zajló tanulás eredményességének az értékeléséről szól (AHELO).

A jelenleg futó programok közül külön figyelmet érdemel a felsőoktatásban folyó tanulás/tanítás minőségének a kérdéseit vizsgáló „Supporting Quality Teaching” című tematikus vizsgálat, amelyhez 2010 folyamán az ELTE is csatlakozott. Az e programban résztvevő egyetemek egyfelől az oktatás megszervezésének legfontosabb általános intézményi jellemzőit mutatják be, másfelől egy vagy több általuk kiválasztott olyan konkrét kezdeményezést, amellyel a tanulás és tanítás minőségét kívánják jobbítani (quality teaching initiatives). Erre részben esettanulmány gazdagságú kérdőív kitöltésével nyílik módjuk. Miután ezt eljuttatták az IMHE központjához, a szervezet szakértői látogatást tesznek az intézményben, és ennek alapján elkészítenek egy jelentést, amelyet részben maga az intézmény használhat saját önértékelési, fejlesztési és stratégiai tervezési folyamataiban, részben inputként szolgál az OECD számára egy átfogó globális elemzés elkészítéséhez. A most futó program egy korábban már lezajlott első fázist követ: az első fázisából született átfogó globális elemzést „Learning our lesson: Review of Quality Teaching in Higher Education” címmel tette közzé az OECD 2010 elején. E könyvet érdemes forgatnia mindenkinek, aki az iránt érdeklődik, vajon a tanulás és tanítás jobbítása területén milyen globális trendek jellemzik ma a felsőoktatást.

Az ELTE három, a tanulás minőségét szolgáló kezdeményezést mutatott be az IMHE elemzőinek. Ezek: (1) az alapképzési szakok 2010 elején történt átfogó felülvizsgálata, (2) az egyetem e-learning rendszere és (3) az Informatikai Kar hallgatóinak szervezett kooperatív tanulási formák. A három kezdeményezésről valamint az ezek kontextusát alkotó belső szervezeti és külső felsőoktatás-politikai környezetről egyetemünk egy csaknem 60 oldalas kérdőívben számolt be. Az IMHE szakértők háromnapos látogatására 2010. november 30 és december 3 között került sor. E látogatás programjának az előkészítését – csakúgy, mint a kérdőív kitöltését – az ELTE oktatási rektor-helyettesének és az egyetem Oktatási Igazgatósága vezetőjének a közvetlen irányításával egy több kar és szervezeti egység képviselőiből álló szakmai csoport koordinálta. A látogatás során a szakértők találkoztak az egyetem vezetőivel, a bemutatott kezdeményezések irányítóival, valamint az ezekben résztvevő oktatókkal, hallgatókkal és külső partnerekkel. Az ennek alapján készülő szakértői jelentést 2011 elején fogja megkapni az ELTE: ekkor nyílik lehetőség arra, hogy az egyetem érintett vezetői, munkatársai és hallgatói azt megvitassák, véleményezzék és ennek alapján olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek később beépíthetőek lesznek az intézményi stratégiákba.

Halász Gábor, egyetemi tanár
ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ
IMHE koordinátor

Képek - OECD IMHE eLearning:

Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2016.08.23.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2017 október Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
ELTE Logo