Karunkról
Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

PPK-s hallgatónk a Telenor Youth Forumon

Baukó Bettina Gréta, az ELTE PPK pszichológia szakos hallgatója az egyike azoknak, akik Magyarországot képviselik majd a nemzetközi digitális projektben.

A Telenor Youth Forum (TYF) a Nobel Békeközponttal együttműködésben fiatal, tehetséges vezetőket gyűjt össze mind a 12 országból, ahol Telenor leányvállalat működik. A fiatalok ezután közösen dolgoznak olyan feladatokon, amelyekben digitális megoldásokkal igyekeznek valós társadalmi változást vinni a világba.

Baukó Bettina Gréta ELTE-s hallgató tanulmányai mellett több éves tapasztalatot szerzett önkéntesként az Autizmus Központnál, az Autizmus Alapítványnál és a Cseperedő Alapítványnál. Elkötelezett a társadalmi kérdések iránt, és kész aktívan tenni a sztereotípiák ellen, hogy segítse a mentális problémákkal küzdő fiatalokat.

A TYF küldöttek service design workshopon vesznek részt Oslóban, ahol egy globális, társadalmi kihívásra keresnek digitális megoldást. Közösen vizsgálják a digitális technológia és a béke kapcsolódási lehetőségeit, valamint részt vesznek a Nobel Békehét rendezvényein. A TYF csoport tagjai 2018 során is folytatják a projektmunkát, fejlesztik digitális megoldásaikat, amelyeket a Nobel Békeközponttal közösen szervezett kiállításon mutatnak majd be.

A nemzetközi rendezvénysorozaton és projektben Baukó Bettina Gréta mellett Mátyás Máté képviseli hazánkat.

Forrás: Elte Online 

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2017.10.13.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2018 december Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
ELTE Logo