Egyetemi és kari kitüntetések a PPK-n

Kollégáink a kari és az egyetemi évnyitó keretében, valamint az augusztus 20-i állami ünnepen vehették át az elismeréseket. Mindnyájuknak gratulálunk a díjakhoz!

Állami kitüntetésben részesült:

Horváth H. Attila (Neveléstudományi Intézet, docens) - Magyar Érdemrend Lovagkeresztje

Dr. Magyar Erzsébet (Neveléstudományi Intézet, mestertanár) - Pedagógus Szolgálat Emlékérem

Egyetemi kitüntetésben részesült:

Professor Emeritus címet kapott több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként:

Dr. Gál László professzor úr

Dr. Gáspár Mihály professzor úr

Dr. Mátrai Zsuzsa professzor asszony

Egyetemünk „Pro  Universitate  Emlékérem”  kitüntetéssel  ismeri  el  az évtizedes,  több  cikluson  keresztül  végzett,  kiemelkedő  színvonalú, vezetőoktatói, vezetőkutatói illetve vezetői tevékenységet.

Az Egyetem Szenátusa a „Pro Universitate Emlékérem arany fokozatát” adományozta:

 Dr. Bárdos György egyetemi tanárnak

Az Egyetem Szenátusa a „Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozatát” adományozta:

Tóth József gondnoknak

Az Egyetem Szenátusa a „Pro Universitate Emlékérem bronz fokozatát” adományozta:

Dr. Lénárd Sándor intézetigazgató, egyetemi docensnek 

„Pro Ingenio Elismerő Oklevél” a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható.  A Pro Ingenio Bizottság „Elismerő Oklevelet” adományozott:

Dr. Pigniczkiné Rigó Adrien egyetemi adjunktusnak 

„Trefort Ágoston Emléklap” adományozható azoknak a nem oktató-kutató közalkalmazottaknak, akik munkájuk során huzamosabb időn keresztül átlagon felüli teljesítményt értek el vagy az adományozás évében kiemelkedő érdemeket szereztek.

Az Egyetem vezetése „Trefort Ágoston Emléklapot” adományozott:

Romsics-Ondré Ágnes titkárságvezetőnek

Somogyvári-Korb Attila tanulmányi informatikusnak

Felterjesztés alapján vagy saját hatáskörben az egyetem rektora Rektori Dicséretben részesítheti azokat, akik az Egyetem érdekében vállalt feladatukat kiemelkedő eredményességgel teljesítették, és ezáltal a tevékenységükkel hozzájárultak az Egyetem sikeres működéséhez. Az Egyetem Rektora Rektori Dicséretben részesítette:

Weiszmüller Ágnes Anna irodavezetőt

Kari kitüntetésben részesült:

Az „Arbor Vitae díj” azon személyeknek adományozható, akik életművükkel meghatározó mértékben járultak hozzá a Karon végzett oktató-kutató munkához, a Kar alapítása óta vagy évtizedeken át fontos szerepet töltöttek be az intézmény szervezeti működésében. „Arbor Vitae díjban” részesült: 

Szabolcs Éva, a Neveléstudományi Intézet nyugalmazott professzora

Szepesiné Kreisz Andrea testnevelő tanár

A „Pro Facultate díj” olyan – az ELTE állományában legalább öt éve dolgozó – közalkalmazottaknak adományozható, akik kiemelkedő, áldozatos munkát végeztek a Karért. A díj továbbá adható olyan jogi vagy természetes személyeknek, akik több éven át segítették a Kar tevékenységét anyagi vagy más eszközökkel, vagy jó hírét vitték az itt végzett kutatásnak, oktatásnak. „Pro Facultate” díjban részesült:

Aáry-Tamás Lajos címzetes egyetemi docens 

Hegyi-Halmos Nóra, adjunktus

Markó Krisztina, ügyvivő-szakértő/tanszéki ügyintéző

Portörő Péter, ügyvivő-szakértő/intézetititkárság vezető

Terjékiné Szecsey Judith, intézeti adminisztrátor

A „Sapere Aude díj” a Kar meghatározó tudományos kutatóműhelyében vezető szerepet betöltő oktatóknak, kutatóknak adományozható, akik jelentős hatású tudományos tevékenységükkel hozzájárultak a Kar hírnevének öregbítéséhez. „Sapere Aude díjban” részesült:

Horváth H. Attila, egyetemi docens

Kende Anna, egyetemi docens

„Pro Progressio Eruditionis díj” adományozható annak a kari oktatónak, aki oktatási tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a kari tanítás-tanulás megújításához, magas minőségéhez. „Pro Progressio Eruditionis díjban” részesült:

Borsfay Krisztina, tanársegéd

Csereklye Erzsébet, adjunktus

Hegedűs Judit, adjunktus

Vincze Beatrix, adjunktus

A fiatal kutatók tevékenységét elismerő „Sapere Aude Junior” díjban részesült:

Keresztes-Takács Orsolya, doktorjelölt

Kocsel Natália, doktorandusz

Szabó Zoltán András, tanársegéd

Verderber Éva, doktorjelölt

Kiemelkedő munkájáért „Dékáni Elismerő Oklevelet” kapott:

Scheide Márta

 

2017.09.12.