“BEAC-Az elsők” - vándorkiállítás a PPK-n

Március 8-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karára költözött a BEAC-Az elsők című vándorkiállítás. Az ünnepélyes megnyitón felszólalt Dr. Demetrovics Zsolt dékán, Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója, valamint Móczik Alexandra, az ELTE HÖK sportügyi referense is. A megnyitón jelen volt Baranyai Melinda, az ELTE PPK HÖK elnöke, valamint számos ELTE hallgató és dolgozó.

Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója megköszönte az ELTE PPK vezetésének, hogy fogadták a kiállítást és személyes példáján keresztül mutatta be, hogy az egyetemi sport által olyan barátságok, kapcsolatok alakulhatnak ki egyetemi tanulmányaik alatt, amelyek jövőjüket, későbbi pályaválasztásukat is nagy mértékben befolyásolhatják.

Dr. Demetrovics Zsolt dékán beszédében kiemelte a klub és a kar közötti szoros köteléket és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egyetemi sport egyre nagyobb helyet foglal el a hallgatók életében. A PPK hallgatói a szabadidősport mellett a versenysportban is rendkívüli sikereket érnek el, elég csak Kapás Boglárka, Márton Anna vagy Simán Fanni eredményeire gondolni. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy néhány évtized múlva jelentősen bővülhet a kiállítás tablóinak száma és sok új ELTE-s és BEAC-os bajnokot ünnepelhetünk.

Móczik Alexandra, ELTE HÖK sportügyi referense személyes történetével buzdította hallgatótársait az egyetemi sportéletben való aktív részvételre. Az ELTE-BEAC futsal csapatába való felvétel, az ELTE sportösztöndíjas rendszere és az ELTE HÖK sportügyi referens tisztségének elnyerése irányította pályáját a sport felé: az ELTE BTK-n szerzett diplomája után az idei tanévtől már az ELTE PPK sportszervezői szakán folytatja tanulmányait. Kiemelte, hogy a sport által egy olyan közösség részesei lehetünk, amely csapatra bármikor számíthatunk.

A tárlat március végéig ingyenesen megtekinthető a Kazinczy utcai épület aulájában, valamint a kiállítás anyaga online is elérhető az alábbi honlapon: http://www.beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/

Cikk forrása: beac.hu

2017.03.02.