Pszichológia: az inkluzív tudomány

− Igen, ez is egy közös elem az addikciókban. Elmerülök a játékban, csak az van körülöttem, minden más megszűnik. A heroinista ugyanazt az eufóriát éli át, mint a játékos. Azt látjuk, hogy a folyamatok, a tünetek és sokszor az okok is nagyon hasonlóak. Ezért napjainkra egyre inkább az a vélemény alakult ki, hogy ezeket a jelenségeket is kezeljük addikciós zavarként. A szerencsejátékot ma már egyértelműen ennek tekintjük, és úgy tűnik, ugyanez lesz a helyzet a videojátékokkal kapcsolatos függőségi zavarok esetében is az új diagnosztikus rendszerben, de például a szexualitással kapcsolatos függőségi zavarokat vagy a kényszeres vásárlást már nem sorolják ide.

− Ismerünk olyan tényezőket, amelyek hajlamosítanak, de vannak, akiknek, bár genetikailag hajlamosak rá, mégsem lesznek addikciós zavaraik, és ugyanez igaz fordítva is.

− Annak megítélése, hogy mit tekintünk betegségnek és hogyan kategorizáljuk ezeket, folyamatosan változik a kutatási eredmények tükrében. Egyre újabb és újabb dolgok kerülnek bele az életünkbe, s így a pszichológia által vizsgálandó jelenségek közé. Konszenzus kérdése, hogy mi az, ami a diagnosztikus kézikönyvekbe bekerül, amelyeket időről időre felülvizsgálnak, és a szakemberek döntenek arról, mi számít önálló betegségnek. A szerencsejáték-függőség ugyan más néven, de régóta része a diagnosztikus rendszereknek, csak jelenleg szerencsejáték-használati zavarnak nevezik. A függőség vagy a betegség kifejezéseket ezek a kézikönyvek ma már egyáltalán nem használják. Alkoholt például sokan fogyasztanak, viszont aki klinikailag problémásnak − magyarul betegnek − számít, az már olyan mennyiséget és mintázattal iszik, ami orvosi, pszichológiai segítséget igényel. Ezt ma az alkoholhasználat zavarának hívjuk, jelezve, hogy ez a magatartás olyan mértékben és módon sérül, hogy az segítséget, kezelést igényel. Ugyanez a helyzet a szerencsejáték-függőséggel, ami a diagnosztikus rendszerekben jelenleg is nyilvántartott betegség. És várhatóan bekerül majd az idén épp érvénybe lépett BNO-11-be, a betegségek nemzetközi osztályozási rendszerébe önálló diagnózisként az internetes videojátékok használatának zavara is, viszont a kényszeres vásárlás vagy a munkafüggőség nem.

− Itt is az a kérdés, mint minden más függőségi jelenségnél, hogy milyen problémák keletkeznek, illetve keletkeznek-e egyáltalán problémák vagy sem az adott viselkedés következtében. Ez nem csak mennyiségi kérdés, ahogy az alkohol esetében sem csak az. A munkafüggőség eldöntésénél az a kérdés, hogy valaki mire használja a munkáját, tud-e mellette a környezetéhez alkalmazkodni, tudja-e a tevékenységet adaptív módon integrálni az életébe. Mit szolgál az adott aktivitás, örömét leli-e benne a személy vagy azért folytatja, hogy ne mást csináljon.

− Egészen más, ha valaki azért dolgozik vagy sportol, hogy jobb eredményt, illetve a kitűzött célját elérje, mint ha azért, hogy ne legyen jelen, és inkább a munkahelyén marad, csak ne kelljen hazamennie. Ugyanezért drogozik a heroinista és iszik az alkoholista is. És ez az, ami nagyon nem mindegy. Ha valaki állandóan „kikapcsol”, ott baj van. Önmagában tehát nem egy viselkedés vagy egy szer, az alkohol vagy a drog miatt borul fel valakinek az élete, viszont ha minden stresszhelyzetben az alkoholhoz nyúl, azzal nem fogja tudni megoldani a problémáit; ha állandóan „kiszáll” ahelyett, hogy foglalkozna az életével, akkor baj van. De a miértek a fontosak, nem maga a cselekmény. Tulajdonképpen a heroinista is azért fordul a szerhez, mert kezelni akarja a túlzott indulatait, csakhogy a dolog nem működik, mert ez egy rossz alkalmazkodási kísérlet.

− Jelenleg a videojátékok, a közösségi média, illetve újabban a telefonhasználat körüli kutatások a legizgalmasabbak az addiktológiában. Egész kommunikációs világunk fenekestől felfordult, és az internet megjelenésével nagyon sok minden megváltozott, részben az életünk felgyorsulása miatt, részben pedig azért, mert az egymással való kommunikációnk alapvetően átalakult. E témák körül számos érdekes kutatás folyik világszerte, és nemcsak az addiktív vonatkozások tekintetében, hanem arról is, hogy miképp hat mindez az emberi fejlődésre, kommunikációs kapcsolatainkra, társas rendszerünkre, énképünkre. Mi azonban leginkább az addikcióval kapcsolatban vizsgáljuk ezeket a jelenségeket. Tapasztaljuk természetesen a túlzásokat is, egyre többet hallani például az okostelefon-függőségről. Ez azonban nem egy klinikai probléma, alapesetben olyan, mint az autónktól való függőség, ami nélkül sokan közülünk nem tudnának a munkahelyükre időben eljutni. Az internettől számos rajtunk kívül álló okból is függünk, például nem tudnának nélküle az egyetemre felvételizni a fiatalok. Ez klinikai értelemben nem függőség. A telefon esetében sem az eszköztől függ a személy, hanem attól, amit azon keresztül csinál. A telefon maga csak csatorna. Amit most átélünk, tapasztalunk, az egy kommunikációs kulturális átalakulás, aminek nyilvánvalóan vannak előnyei és vannak hátrányai. Az idősebb generáció tagjai (beleértve a negyvenes, bizonyos tekintetben a harmincas korosztályt is) – akik nem ebbe születtek bele – nehezebben alkalmazkodnak, mert ez valóban egy nagyon gyors változás, hiszen harminc évvel ezelőtt még vonalas telefonja sem volt mindenkinek, most meg a zsebünkben hordjuk az internetet. A nagyon gyors technikai fejlődések természetesen nehezen követhetőek, mert az emberi alkalmazkodás ennél jóval lassabb. Viszont sokakkal ellentétben én azt gondolom, hogy ezt nem szabad drámai elemként felfogni, inkább minél többet kellene megértenünk belőle, mert nem mindegy, hogyan tudunk vagy nem tudunk alkalmazkodni hozzá.

− A kutatásaink nagy része nemzetközi együttműködésben zajlik, és az eredményeink is rangos nemzetközi lapokban jelennek meg – úgy érzékeljük, hogy érdekesek a világ számára. Nagyrészt kérdőíves kutatásokat végzünk, és azt gondolom, olyan mérőeszközöket használunk, amelyekkel objektív eredményeket kapunk. Érdemes azonban megemlíteni még egy kutatási irányt, amely a különböző viselkedések motivációs hátterét vizsgálja. Azt próbáljuk megérteni, milyen okok állnak egy-egy viselkedés mögött. Például miért játszik valaki videojátékokkal? Lehet, hogy egyszerűen csak ki akar kapcsolódni és jól érzi magát, de van olyan is, aki azért játszik, hogy a rossz hangulatát kezelje, és azt szeretné, hogy megszűnjön körülötte minden más, de vannak, akiknek a másokkal való versengés a fontos, és a győzelem motiválja őket. Megint csak egy fontos kérdés, hogy a különböző okok milyen módon járulnak hozzá a problémához. Azt látjuk, hogy ha valaki azért játszik, mert „meg akar szökni” a világból, vagy azért, hogy a rossz hangulatát kezelje, ezeknél az embereknél nagyobb a kockázata annak, hogy problémássá válik a viselkedésük.

− A különböző függőségeknél más és más kezelések jöhetnek szóba; farmakoterápia és pszichoterápia egyaránt. A viselkedési addikcióval azonban gyakran más pszichológiai problémák is együtt járnak, s ezeket is kezelni kell.