Karunkról
Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Még népszerűbb az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara

Az Oktatási Hivatal által közzétett 2018-as felsőoktatási felvételi jelentkezési adatok alapján továbbra is sokan szeretnének az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának budapesti és szombathelyi képzésein tanulni. 2017-hez képest közel kétezerrel többen, országosan majdnem 108 ezren jelentkeztek a 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre, ebből csak a PPK-ra közel ötszázzal többen jelentkeztek idén.

A legfrissebb adatokból kiderül, hogy a kar képzései iránti érdeklődés növekedése jócskán meghaladja a felvételi országos létszámadataiban tapasztalható növekedést. Számos képzésünkön jelentősen emelkedett az elsőhelyes jelentkezések száma, ilyenek például a szombathelyi sporttudományi szakok, ahol az edző, valamint a sport- és rekreációszervezés szakokon többszörös a növekedés. A közösségszervezés alapképzési szakra a budapesti és szombathelyi új szakirányok indításával párhuzamosan kétszer többen jelentkeztek, mint tavaly, de számottevő az érdeklődés növekedése az emberi erőforrás-tanácsadó, valamint az andragógia mesterszakok iránt is. Továbbra is a legnépszerűbb a pszichológia alap-, és mesterképzés, e szakokra együttesen több, mint háromezren jelentkeztek.

Az ELTE PPK vezetése köszöni a leendő hallgatók bizalmát, és mindezt a kar közösségében folyó értékes alkotómunka elismerésének tekinti, amelyhez az oktatók, hallgatók és az őket támogató munkatársak hozzájárulása egyaránt elengedhetetlenül fontos.

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2018.04.13.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2018 december Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
ELTE Logo