Karunkról
Nyomtatható verzió   Tartalom elküldése levélben   Betüméret növelése   Ikonok magyarázata 

Ez kit érdekel?

Szeretettel várunk a Műcsarnok művészeti laborjába, ha van kedved és időd részt venni egy közös munkában diákként, tanárként, leendő tanárként. A téma: az iskola, mint tér, hely, épület. Az iskola, mint a mindennapok időbeosztását hosszú éveken át meghatározó intézmény. Az iskola, mint a barátságok és konfliktusok színtere,- és még sorolhatnánk…J

Milyen az iskolád? Milyen volt az iskolád? Milyen az iskola? Milyen „az” iskola?

Oszd meg velünk a véleményedet!

Beszéljünk arról, hogy mitől lehet jó vagy szükséges rossz, miért kötelező, mi teszi, mi teheti élhetővé, élvezhetővé ezt a helyet, ahol töltöd vagy töltötted hétköznapjaidat. Beszélgessünk erről egy iskolától most távoli térben, műalkotások között. Olyan művek között, amelyeken keresztül ma ismert művészek (akik tegnap még diákok voltak) beszélnek a saját iskolaéveikről is.

A Műcsarnok művészeti laborjában az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola, Elméleti-Történeti Doktori Program és a Múzeumpedagógiai szakirányú képzés hallgatóival együtt –  kíváncsiak vagyunk a véleményetekre – akár szavakban, akár képekben, szituációkban, fotókban, videókban fogalmazzátok azokat meg.

A találkozás helye: a Műcsarnok (Budapest, Hősök tere) mélyszintjén, a „Box” nevű kiállítótér.

A projekt ideje: február 5. és május 14. között, hétfőnként 16.00–17.30 és csütörtökönként 10.00­11.30 óráig. Az arra a hétre kiválasztott „iskolai” témához választunk egy műtárgyat- és a közös munka eredményét, szavaidat, véleményedet, értelmezéseidet, álló- és mozgóképeidet a műtárgy mellé rendeljük. A közösen alakított projekt-tér nem elsősorban látogatói objektum, hanem a munka terepe, a beszélgetéseink, ott zajló tevékenységeink rögzítésére szolgál. Reméljük, választ kapsz, kapunk a kérdésedre: „Kit érdekel a véleményed?”

A rendhagyó, Veletek folyamatosan épülő kiállítás május közepén nyílik meg és egyben be is zár.

Az első hétfői foglalkozás: 2018. február 5.

Az első csütörtöki foglalkozás: 2018. február 8.

Szeretettel várunk!

Kapcsolattartó és további információ: Szeivolt Katalin (II. éves doktorandusz hallgató)

Tel.: 06-30-2949-000,   E-mail: szeivoltkati@gmail.com

Portálkezelői menü Tartalom módosítása Utolsó módosítás dátuma: 2018.01.29.
Eseménynaptár
Előző hónap a naptárban 2018 augusztus Következő hónap a naptárban
H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
ELTE Logo